Az illiberális propaganda vége(?)

Ezzel szemben az illiberális propaganda célját nem a felsorolt értékek mentén lehet meghatározni, hiszen az illiberális rendszer épp ezek ellenében fejlődik ki. Fontos, hogy ebben az esetben már sajtóról sem beszélhetünk, hiszen a médiumok többségének működése inkább ahhoz áll közel, amit a kommunizmus évei alatt Közép-Európa is megtapasztalhatott – a propagandához.

Adva van tehát egy ország, amely sem gazdaságilag, sem kulturálisan nem fejlődik a lehetőségeihez mérten (vagy utóbbi esetében árral szemben, pénztelenül), ahol a szabadságjogok veszélyben vannak, a hatalom mindent megtesz azért, hogy ellenőrizhetetlen legyen, nő a korrupció, nyílik a társadalmi olló… Teljesen logikus a hatalom azon lépése ebben a helyzetben, hogy a nyilvános teret uralja. Akár a témákat, akár azok megközelítését, akár a közvetlenebb befolyást tekintve.

Láthattuk legutóbb, milyen témák jellemezték azt a népszavazási kampányt, amely a török elnök jogköreinek kibővítése, egy autokratikus rendszer kiépítése érdekében zajlott. Egyrészt a stabilitás és a hatékonyság szerepelt a szótárban, másrészt pedig maximálisan kihasználták a belföldi és a külföldi ellenség kijelölésében, felnagyításában és a vele vívott harcban rejlő lehetőségeket – hogy ennek a beszédmódnak csupán két jellemzőjét emeljem ki. Erdoganék szerint, aki ellene volt a fékek és ellensúlyok nélküli elnöki rendszerre történő átállásnak, az a puccsistákat és a terroristákat (például az Iszlám Államot és a Kurdisztáni Munkáspártot) támogatta. Emlékezetesek a török elnök nácizós beszólásai is a német és a holland kormánynak. Tette mindezt egy olyan országból, ahol az ellene szervezett „puccs” óta tízezerszámra tartóztatnak le ellenzékieket, sorra zárják be a független médiumokat, szüntetik meg a civilszervezeteket, vesznek őrizetbe számtalan újságírót.

Nem véletlen innen nézve, hogy míg az EU szinte egyöntetűen Erdogan terve ellen foglalt állást, addig a magyar kormányfő gratulált a választás tisztaságát ellenőrző megfigyelők által is vitatott győzelemhez. Orbán rendszerében is az állami propaganda részei a médiumok. Az ő illiberális rendszere már túlnyomórészt narancssárgává tette a médiumokat, a párthűséget a szakmai tudás fölé helyezve. Így lehetett egy április elsejei tréfa komoly híranyag a köztévénél. A híradásokban nagy hangsúly van a stabilitáson, valamint az erős és hatékony államon. Másrészt az ellenséggyártás is maximális fordulatszámon működik, a keletre fordulással adott lett a rothadó Nyugat (EU) rémisztő képe, ehhez jöttek/jönnek még a ballibek, Bajnai és az ő legényei (erre már alig emlékszünk…), a migránsok, multik, Merkel, Soros és az ő bérencei. (Annyit például a rendszer ellenzői közt is sikerült elérniük, hogy az egyes véleményeket sokan ott sem önmagukban, hanem valamiféle háttérhatalom/erősember képviseletében elmondottként értékelik.) Ugyanakkor a fenti ellenségsorból is látszik, hogy a mennyiség növekedésével egyre kevésbé vehető komolyan a kormány – főleg ha mindez felületesebb-gőgösebb viselkedéssel, zavaros és visszavont döntésekkel párosul. Idővel minden propaganda kiürül, nevetségesé válik, amit takart, az meg elviselhetetlenné. Talán az orbáni most ér el ehhez a ponthoz a szélesebb tömegek közt is. A cél Orbán számára természetesen a 2018-as választások megnyerése, hogy a NER addig mindenképpen megőrizze a komolyság látszatát, még ha a fenti sor újabb nevekkel bővül is. A következő választás már valószínűleg úgysem számít, ugyanis privatizálható EU-támogatások 2022-ben már nem fognak érkezni, sőt, a befizetések ideje kezdődik el.