Az Evita-ügy egy érintett szemével

<div>A hiénák nem várják meg, míg kiderül, ki a sértett, és mi történt valójában.&nbsp;</div>

Szerelmi történetek, női sorsok, százezres olvasótábor. Eva Urbaníkovát és kiadóját, az Evitapresst keveseknek kell bemutatni. Rekordszámban eladott könyvek, a Mindent vagy semmit című, nagysikerű játékfilm, a saját nevére keresztelt magazin – az „Evita-jelenség” példátlan szlovákiai történet. Az utóbbi napokban Eva Urbaníkovát csalással vádolták meg és azzal, hogy nem fizeti ki a szerzőit. Plusz elérte őt a gyűlölethullám is.  Pár évvel ezelőtt írtam egy Facebook-üzenetet Evitának, és mellékeltem a Szökés Egyiptomba című regényem első fejezeteinek szlovák fordítását. Erre ő elküldte a számát, hogyhívjamfel. Párhéttelkésőbbmár süteményt eszegettünk a pozsonyi otthonában, és a közös munkát terveztük. Nyitott volt, barátságos és mentes minden sznob és elitista allűrtől. A kiadóban előkészítették a szerződést, és minden akadálymentesen zajlott. A könyv több ezer példányban fogyott el, hetekig a toplisták élén állt. Több tucat olvasói levelet kaptam, javarészt szlovákiai magyar olvasóktól, akik korábban találkoztak a szlovák fordítással, mint a magyarul megjelent munkáimmal. És az Evitapress fizetett is rendesen. Megkaptam a pénzem, soha nem volt gond. Miután megjelentek az „Evita nem fizet a szerzőinek” szalagcímek, felhívtam több szerzőt is, akit a kiadóból ismerek, ők is csodálkoztak a médiahadjáraton. Ők is megkapták a honoráriumot. Az Evitapress több tucat szerzője közt talán van olyan, aki nem kapta meg a pénzét. Talán nincs. Talán csak egy újabb, jól megszervezett sarokba szorításról van szó. Talán az év pénzügyi csalására derült fény, és talán Evita valóban adót csal, lop és hazudik. Hónapok múlva kiderül. De a hiénák nem várják meg, míg kiderül, ki valójában a sértett, és mi történt. A közösségi média „naponta megmondom a tutit mindenről, ami épp aktuális” stílusú fazonjai, akik magukat értelmiséginek és humanistának titulálják, és fasizmussal vádolnak bárkit, akit épp akarnak, a napokban Evitát érték el. Fasisztának nevezik, ízlésromboló tolvajnak, aki miatt megromlik és elpusztul a társadalom. Egy lektűrkiadó miatt. Na ne nevettessenek már! Ezek az irtó okos megmondóemberek betiltanák a Dirty Dancinget, a Micsoda nőt és a Titanicot, mert megromlik és elpusztul miattuk a társadalom. Ezen töprengeni ugyanolyan fölösleges időpazarlás, mint azon lamentálni, hogy akadályozzuk-e meg a gyerekeknek Harry Potter, a keresztényeknek a Da Vinci kódja olvasását, vetessük le a vámpíros tiniregényeket a könyvesboltok polcairól, vagy kezdjünk el tüntetni, hogy törvénybe foglalják: Danielle Steel könyveit nem szabad soha többé nyaralásra vinni.  Az Evitapress könyvei, amelyek vállaltan a szórakoztató irodalom kategóriájába tartoznak, lektűrök, könnyed témákkal foglalkoznak, megtörténtszerelmitörténeteketvagy épp nehéz női sorsokat mesélnek el. Az Evitapress adta ki (egyebek mellett) Janette Maziniová, egy keletszlovákiai roma telepen felnőtt roma nő élettörténetét is. Nagy bátorság volt ez egy kereskedelmi kiadótól! Nem állami támogatásokból fenntartott kiadó tette ezt, hanem az Evitapress. Még soha nem olvastam ennyire autentikus írást a cigányokról, belső világukról, saját szabályrendszerükről. Ez az önéletrajz sokkal többet tett a roma–nem roma nyitásért, mint az összes pozsonyi szerkesztőségi irodából megírt kommentár együttvéve. Ez a könyv női olvasók tízezreihez jutott el, nem csupán pár száz kommentolvasóhoz, tehát igen is fontos az Evitapress munkája. A könyvei közül sokat nagyon szeretek, sokat pedig nagyon nem, de így vagyok szinte az összes létező kiadó kínálatával…Durica Kati
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?