Az évezred válása

Október elejéig úgy volt, hogy létrejöhet egy új, egyesített ukrán ortodox egyház és elszakad az orosz ortodox egyháztól, amely Ukrajnában moszkvai patriarchátus néven működik. Mind a mai napig a moszkvai a hivatalos és domináns ortodox egyház Ukrajnában (tizenkétezer plébániával), a két, „szakadárnak” minősített ukrán ortodox egyház csak lassan zárkózik fel hozzá, ami a hívőket és plébániák számát illeti (négyezer).

Különbség a rítusok között nincs, csupán a függetlenségükben, illetve elismertségükben. 

A közelgő, 2019-es választások előtt azonban az ukrán vezetés – Porosenko elnök egyébként a moszkvai patriarchátus híve – elérkezettnek látta az időt a hazafias lelkületű ukránok által régóta áhított vallási függetlenség elérésére is. Hiszen az ortodox egyház támogatottsága a lakosság körében eléri a hatvan százalékot, a kormányé pedig a tízet sem. A lépés egyértelműen a „hadsereg, nyelv, hit” üzenettel kampányoló ukrán elnök újraválasztási kampányának szerves része. 

Az eredeti tervhez képest I. Bartolomaiosz, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája október 11-én arról határozott, hogy kánonjogilag Ukrajna visszakerül Konstantinápoly alá. Ráadásul az ukrajnai ortodox egyház függetlensége (autokefália) megadásának előkészítésére kinevezett egy amerikai és egy kanadai ortodox püspököt. 

Ezzel 350 év után Konstantinápoly gyakorolja az egyházi főhatóságot Kijevben. Bartolomaiosz még emelte is a tétet, hiszen

a hívőknek így már nem az ukrán és orosz ortodox egyház, hanem Konstantinápoly, a legrégebbi ortodox egyház és Moszkva, a „harmadik Róma” között kell választaniuk. 

Mindez hatalmas felháborodást váltott ki Moszkvában. Az oroszok többször megüzenték a pátriárkának, hogy Ukrajna kérdését ne bolygassa. Ám részben az orosz titkosszolgálatok tevékenysége az oka a konstantinápolyi pátriárka állhatatosságának, illetve annak, hogy az ortodox Görögország megorrolt Moszkvára (Macedónia ügye miatt).

Az október 15-i minszki szinóduson Moszkva kimondta az egyházszakadást, amely a legnagyobb 1054 óta, amikor szakított a nyugati és keleti keresztény egyház. 

Bartolomaiosz nagyban, igazi bizánci játszmát játszik. Moszkva alá jelenleg harmincötezer plébánia tartozik, ebből tizenkétezer Ukrajnában van. A szakadással Konstantinápoly alá tartozhat Ukrajna, illetve a világ többi részén még jó háromezer plébánia. Ukrajna elszakadása után Moszkvának jelentős problémákkal kell szembenézni a Balkánon, de akár Fehéroroszországban is, ha Lukasenka elnök elérkezettnek látná az időt egy hasonló lépésre. Egyes számítások szerint Konstantinápoly akár húszezerre is feltornázhatja a fennhatósága alá tartozó közösségek számát, míg a moszkvai tizenhatezerre zsugorodhat. 

A Kreml úgy látja, nincs idő és mód kompromisszumra, döntő pillanatokban nem lehet gyengének látszani.

Mivel az ortodox egyház az orosz „puha erő” kulcsfontosságú eszköze, Putyin orosz elnök minden eszközzel támogatja a harcát. Ukrajna ismét felvonulási terület lehet az ortodox egyház legnagyobb háborújában. 

A nagy kérdés, hogy Kijev képes lesz-e kontroll alatt tartani a folyamatokat. Az ukrán vezetésnek kedvez, hogy a moszkvai patriarchátus plébániáinak nagy része a patriótának számító Nyugat- és Közép-Ukrajnában van. Az ukrán állam – és a már magyar viszonylatban is megismert titkosszolgálatok – minden bizonnyal kiveszik a részüket a hívők meggyőzéséből, a templomfoglalásokból. A hírek szerint viszont a moszkvai patriarchátus nyíltan fegyvereseket toboroz, hogy megvédje templomait, különösen aktív e téren a kijevi Pecserszka Lavra, amely a Kijevi Rusz idején az ortodox egyház fő központja volt. 

Az ukránok nagy része sokkal inkább szeretne erősebb gazdaságot, mint egyházszakadást látni, ám az évezred válása még jobban kiszélesítette az ukrán–orosz szembenállást.