Komáromi ortodoxia – ma és régen

Január 12-e van, a dátum még beleesik az ortodox karácsonyi időszakba, a hívők pedig lassan megtöltik a komáromi Legszentebb Istenszülő-templomának padsorait. A fiatal nagyszombati pópa, Miroslav Krutský és segédei egyórás karácsonyi misét tartanak, miközben egyre több napfény világítja meg a templom belterét. 

Az énekközpontú és monoton ortodox liturgia végén a pópa szentbeszédben Jézus Krisztus születésének szerény és periférikus körülményeire hívja fel a figyelmet, majd szembeállítja a király, Heródes hatalmi önkényével és az általa elrendelt gyermekgyilkosságokkal. 

A mise után az egyházközség egy ebéd erejéig vendégül látja a másfél tucat hívőt a templom melletti parókián, ahol egyházi szláv, ruszin és szerb nyelvű énekek mellett beszélgetnek az emberek. Így festett a pravoszláv karácsony abban a Komáromban, ahol nagyjából 200 évvel ezelőttig mindezt még egy erős ortodox közösség éltette.

A gyülekezet

A január 12-i misén a hívők többsége nem komáromi lakos volt, ilyen téren a templom egyfajta gyűjtő-helye is a környékbeli, a Komáromhoz kötődő vagy ott megforduló pravoszláv hitű embereknek. Az egyik idős ruszin asszony, akit a Nagyszombatból érkező pópa szokott elhozni autóval, Gútán él, de Ólublóról (Stará Ľubovňa) származik. Egy középkorú szerb férfi pedig, akinek néhány éve Komáromban is van lakhelye, eredetileg a kelet-szerbiai Negotin városából való. Néhányan pedig most egészen Pozsonyból utaztak el idáig.

Nem mindennapi a hívők nemzetiségi összetétele sem. Magyar, szlovák, szerb, bolgár, ruszin, ukrán és orosz emberek is meg szoktak jelenni egy-egy alkalmon.

„Ennek megvannak a maga előnyei, néha a hátrányai is, amennyiben tudjuk, hogy most konfliktusok és ellentétek vannak az ukránok és az oroszok között, de én mindig igyekszek megmutatni, hogy a templomban nem valamiféle nemzetiségek vannak, hanem egyek vagyunk. 

Mindig emlékeztetem őket arra, hogy ha belépünk a templomba, a bejáratnál megtöröljük a cipőinket, majd elfelejtjük, hogy szlovákok, oroszok vagy ukránok vagyunk, s itt bent egy nagy egyházi családnak számítunk” – fejtegeti Miroslav Krutský.

Néhány főtől egészen 50-60 emberig szokott változni a hívők száma a miséken, most majdnem húszan voltak. A 64 éves Helena Žigová 44 éve él Ógyallán, de Svidníken született és ruszinnak vallja magát. A komáromi templomba 15 éve járt először, de ez azóta intenzívebb, mióta nyugdíjba vonult. Korábban volt, hogy jobb híján katolikus templomba járt, de mint mondja, akkor és mindig ruszinul imádkozik. A még Kelet-Szlovákiában született fia pravoszláv hitű, lánya viszont már itt jött a világra, s ő már római katolikus keresztelésben részesült. Mint mondja, magyarul keveset tud, de „nem veszne el” ezzel a nyelvtudással sem.

A mostani alkalomkor voltak messzebbről érkező látogatók is. A 84 éves Borislav Popović egészen Belgrádból jött. Fia a komáromi templomban tartotta az esküvőjét még 2000-ben. Felesége zólyomi szlovák, ő maga pedig 1960-ban járt először Csehszlovákiában mint folyami hajós tiszt, amikor észak felé haladva először Komáromban kötöttek ki. Emlékei szerint nagy hatással volt rá, amikor egy öreg hajóskapitány elmondta neki, hogy a városban van egy szerbek által alapított ortodox templom. Manapság Belgrádban és egy kis montenegrói településen, egykori szülőhelyén él felváltva, Szlovákiába a gyerekeihez pedig a nagyobb egyházi ünnepek alkalmával látogat el, így került most Komáromba is. Mint mondja, a pravoszláv hit számára az élet értelme.

A pópa, Miroslav Krutský Eperjesen született, ott nőtt fel és vált pravoszláv pappá, hogy először diakónusként szolgáljon a helyi ortodox templomban. Jelenleg a Nagyszombati Pravoszláv Egyházközségben lát el szolgálatot, s miután a komáromi templomot működtető Tichon pópa nyugdíjba vonult, átvette az itteni pópai feladatköröket is.

A templom

A Legszentebb Istenszülő-templom (szerb nevén: crkva Presvete Bogorodice) helyének múltja a 16. század elejéig nyúlik vissza, akkor alakították meg az itteni szerbek a pravoszláv egyházi községet. Egy fa- majd egy kőtemplom építését követően a mostani épület a 18. század közepén épült – s ez egyfajta „záróakkord” is volt, hiszen ezt az időszakot követően kezdett el lassan eltűnni a szerb közösség.

A beltérben – amelyről az érdeklődők például Mácza Mihály városkalauzaiban is olvashatnak – komoly értéket képvisel a balkáni eredetű kegytárgygyűjtemény, a rokokó ikonosztáz, illetve a templom belső falait övező fafaragások és -padok, amelyek eredetileg, még a 18. században egy kamalduli szerzetesrend tulajdonában voltak.

Az ingatlan ma az országban csaknem 50 ezer hívővel bíró Szlovákiai Pravoszláv Egyház tulajdonát képezi, míg a kommunista államosítás előtt a Szerb Pravoszláv Egyház volt a tulajdonos. A második világháború után egészen a kilencvenes évekig nem voltak itt misék. Jelenleg a Nagyszombati Pravoszláv Egyházközség működteti, havonta legalább egyszer van itt mise, de a nagyobb ünnepek idején ez többször is előfordul.

Miroslav Krutský elmondta, 

hét éve próbálkoznak a templom renovációjával, de számottevő, egyházon kívüli támogatást ez idő alatt nem kaptak. 2019 végére sikerült felújítani a tetőzetet, amelyet főleg a kelet-szlovákiai hívők adományaiból álltak, de végül Komárom városa is hozzájárult a költségekhez. 

A torony több helyen is rossz állapotban van, azonban ennek rendbetétele azért fog kihívást jelenteni, mert műemlékről van szó, és szakszerű restaurálást igényel.

Sok komáromi nem tud arról, hogy mikor és hogyan működik a templom. Ennek nem csak az az oka, hogy a városban nem él népes pravoszláv közösség, s hogy ritkán vannak itt misék. A templom látogatása kissé körülményes, bejelentkezés alapján történik vagy a komáromi turisztikai irodánál, vagy a működtető pravoszláv egyházközségnél. Emellett kerítés és a Nádor utca felől a parókiának helyet adó nagy épület övezi a templomot, így nem lehet csak úgy közelről megnézni. 

Komárom, a szerb főváros

A komáromi ortodoxia története, annak emlékei elsősorban az egykori szerb közösség történetéből fakadnak. Ján Botík etnológus a Szlovákia etnikai története (Etnická história Slovenska) című könyvében Komáromot a szerbek fővárosának nevezte az újkorban, Szlovákia mai területén. Több migrációs hullámnak köszönhetően jött létre a közösségük, amely a 18. század elején már több mint 2000 főt számlált. 

Elsőként szerb csajkások, hajózó katonai alakulatok tagjai telepedtek meg a városban még a 15. század végén, majd a 17. század elején Ráckevéről költözött ide számos szerb család. A század végén érkezett egy harmadik hullám is, a török erők elől menekülő koszovói szerbek csoportja. Az utóbbi migráció „vezetője”, Arsenije Čarnojević (magyar változatban Csarnojevics Arzén) pátriárka egy ideig Komáromba helyezte át székhelyét. 

A 18. századra nemcsak a katonaság, de a kereskedelem és a kézművesség terén is vezető szerepet játszott a szerb közösség a városban. A komáromi szerbek körében a 19. századra gyorsult fel az asszimiláció, sokuk elmagyarasodott – emellett a katonáskodó rétegből pedig sokan elköltöztek. 

Több emlék maradt utánuk, így a templom mellett láthatóak az egykori pravoszláv és görögkatolikus temető sírkövei, amelynek eredeti helyén, a mostani VII. lakótelepnél néhány hónapja felújította az önkormányzat a régi temetőkápolnát. Több helynév is utal a szerbek múltjára, ilyen például a Rác utca vagy a Ráckert elnevezés. Emellett, ahogy az köztudott, minden bizonnyal Domonkos János szerb származású kereskedőről, a Damjanović nemesi család leszármazottjáról mintázta Jókai Mór Tímár Mihály, vagyis az „arany ember” alakját, akinek síremléke ma szintén a Legszentebb Istenszülő templom mellett, annak bejáratánál található.