Az elnök asszony ignorálja „államférfiúi” szerepét

Népszavazás 2023

Mára már kijózanodtunk a szombati sikertelen referendum óta: a köztársasági elnök kiszúrt 1,193 millió polgárral. Zuzana Čaputová figyelmen kívül hagyja „államférfiúi” szerepét.

A nem hivatalos eredmények szerint az alkotmánymódosításról szóló népszavazáson 1 193 198 személy, azaz a választásra jogosultak 27,25 százaléka vett részt. Nem kevesebb mint 97 százalékuk szavazott arra a lehetőségre, hogy valamilyen más módon rövidítsék meg a parlamenti képviselők mandátumát, de a népszavazás ugyebár érvénytelen lett. Az érvényességhez több mint ötvenszázalékos részvételre volt szükség.

A modern Szlovákia történetében kilencedik alkalommal kiírt népszavazás eredménye a Smer és a Hlas jelenlegi erejét mutatja.

A teljes lakosság több mint egyötöde szombaton vette a fáradtságot, hogy az urnákba dobja szavazatát. Egymillió-százkilencvenháromezer ember tette ezt a közösségi oldalakon zajló ellenkampány és a hecckampány ellenére. Egész nap lehetett olvasni olyan bejegyzéseket, amelyek vagy magát a népszavazást gúnyolták ki, vagy azokat sértegették, akik nem tettek semmi rosszat, csak úgy döntöttek, hogy legitim módon fejezik ki a véleményüket.

Igor Matovič volt miniszter és az OĽaNO elnöke a maffia szövetségesévé minősítette a népszavazáson szavazó embereket. Azt írta: „Csak menj, a maffiaállam már türelmetlenül várakozik az ajtó előtt.”

Hát igen, Matovič politikus, és úgy politizál, ahogy tud.

A Szlovák Köztársaság elnökének, Zuzana Čaputovának azonban „államasszonyként”, igazi közjogi méltóságként kellene tündökölnie. Hivatalánál fogva kiírta a referendumot, mert a szlovákiai lakosság 406 000 aláírásával népszavazási petíciót adott át neki. Ő maga úgy döntött, hogy nem vesz részt a voksoláson. Nem az alkotmánymódosítás ellen nem akart szavazni, hanem egyáltalán nem akart véleményt nyilvánítani. Előre így tájékoztatott: „Az, hogy nem veszek részt a népszavazáson, állampolgári álláspontom kifejezése.”

A Szlovák Köztársaság elnöke által kifejtett ilyetén „állampolgári álláspont” nem más, mint Zuzana Čaputová személyének a politikai eszköze.

A szerző a Plus 7 dní főszerkesztő-helyettese

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?