Az elipszilon fogságában

Képviselőkbe folytani a szót illendő?

(táblafelirat Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó MSZP-képviselők kezében)

Az eset a budapesti Képviselői Irodaházban történt, a magyar széppróza napja volt éppen, Jókai Mór születésnapja. A két ellenzéki politikus fogja a táblát, miközben saját butasága foglya: beszorultak pontos jé és elipszilon közé menthetetlenül. Persze valaki megírta ezt a szöveget így, más kinyomtatta, aztán körben álltak a baloldali kollégák, és egy sem vette észre, hogy ez csak bangónésan lesz erős kép.

A helyesírási hibákat vétő politikus persze nem újdonság nálunk, példa akadt rá a jobboldalon is, 

a legkapitálisabb baklövés ahhoz a Schmitt Pálhoz kötődik, aki államfői megválasztásakor a magyar nyelv védelmét nevezte fő törekvésének, 

aztán ebből lett a szövegeiben „álamfő” egy l-lel, meg „jó kedvel, bőséggel”, egy v-vel. Használt Schmitt Pálunkat tehát friss, ropogós Kunhalmi Ágnesre cseréltük – az ő szocpártja egyébként aznap 26 (huszonhat) év elteltével észrevette, hogy az esztergomi Suzuki-gyárban nem tűrik meg a szakszervezeti szerveződést.

Olyan politikai kultúra van Magyarországon, hogy ha a kormány mond valamit, mindegy mit, az ellenzék abban a pillanatban a másik álláspontra helyezkedik. Én voltam ellenzékben 16 évet, ha így politizáltunk volna, örök életre ellenzékben maradtunk volna.

(Orbán Viktor)

A magyar baloldal utolsó komoly, ütőképes, rátermett politikusa Horn Gyula volt, majd valamennyire még Medgyessy Péter; ami azóta történt, az katasztrófa, amibe az SZDSZ pártként már belepusztult, az MSZP pedig vegetálásra ítélte magát, részecskéivel együtt. A hanyatlástörténet legjobban abban mutatkozott meg, ahogyan a KISZ-es rendszerváltó Gyurcsány Ferenc előbb üzletemberré vedlett, s szétszerelte, leszerelte, hazavitte az állami vagyont, hogy aztán visszatérjen a politikába, s szétszerelje, leszerelje és hazavigye a korábbi állampártot is; így pedig lett neki egy szoci-liberális pártocskája otthonra, amin eljárhat a parlamentbe, ezt hívják DK-nak. Kerek történet, amivel a maradványok értelemszerűen nem tudnak mit kezdeni, s örök vesztesként lézengenek a porondon. Szegény liberálisok meg azt hitték akkoriban, az MSZP egy lassan cammogó elefánt, aminek a hátán az SZDSZ az idomár, csakhogy az MSZP elefánt helyett hegy volt, mozdulatlan ősmasszívum, aztán omladozott és a lavina maga alá temette a liberálisokat.

Mindezért pedig nagy tévedés volna a Fideszt hibáztatni. A Fidesz éppen hogy tanult mások hibáiból. (És ez nem etikai, hanem politikai megállapítás, ne keverjük a kettőt.)  Ha nem tanult volna ellenfelei hibáiból, Orbán Viktor ma egy fociklub sportigazgatója lenne vagy ügyvéd, Áder János talán egyetemi oktató, a maradék lúzer meg ott üldögélne a parlamentben egy szétaprózott, reménytelen, elképzelések nélküli jobboldali ellenzékben, míg Gyurcsány és utódai kormányozgatnának. Mindig mindenkinél van tehetségesebb: ennek a szabálynak lett áldozata az amúgy szavakész, jó képességű Gyurcsány is, mert Orbán Viktor hosszú távon ütésállóbbnak, kitartóbbnak, rátermettebbnek bizonyult. Két fontos politikusi tulajdonság segítette ehhez a józan ész és a tájékozottság mellett: a türelem és a jó ütemérzék.

Itt a friss példa: az Orbán-kormány magyar felmenőkkel rendelkező venezuelai menekülteket fogadott be, nem titokban, de persze diszkréten, naná, hiszen közben feltekerték a Soros-hangszórókat az EP-választásra készülődve, s a választópolgár nem olyan, hogy finom különbségeket tudna/akarna tenni migráns, gazdasági bevándorló, háborús menekült, külhoni magyar vagy dél-szudáni harcos között. Az ellenzék pedig ahelyett, hogy saját korábbi politikája és elvei alapján üdvözölné a kormány ez apró lépését, csak azért sem, inkább bevándorlópártizza ellenfelét. Olyanok, mint a Bourbonok: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.
Legfeljebb az általános iskolai nyelvtanórákat.