Autópályát is építettek a berlini falból

MTI-HÁTTÉRAutópálya-építéseken használták fel a berlini fal maradványainak legnagyobb részét, melynek leomlása 25. évfordulóját a hétvégén ünnepli Németország. A 155 kilométer hosszú határépítményből 112 Berlinen kívül, a mai Brandenburg tartomány területén húzódott.

MTI-HÁTTÉR

Autópálya-építéseken használták fel a berlini fal maradványainak legnagyobb részét, melynek leomlása 25. évfordulóját a hétvégén ünnepli Németország. A 155 kilométer hosszú határépítményből 112 Berlinen kívül, a mai Brandenburg tartomány területén húzódott. A fal többnyire drótkerítésrendszerekből állt, mivel a szögesdrót a vasbetonnal ellentétben nem korlátozza a határőrök látóterét.

Félő volt, hogy elnéptelenedik az NDK

A berlini fal nem a betolakodóktól védett, hanem a mögötte élőket zárta el a külvilágtól – felhúzására a menekülthullám miatt volt szükség, amely azzal fenyegetett, hogy elnéptelenedik az NDK. A két Németország megalapításától, 1949-től a határzár kiépítéséig nagyjából 3 millióan szöktek át az NDK-ból Nyugatra, a legtöbben Nyugat-Berlinen keresztül, mert a városban nemigen volt ellenőrzés a megszállási övezetek határán.

A Nyugat-Berlint körbezáró határőrizeti rendszert 1961. augusztus 13-án kezdte építeni a kelet-német munkásőrség és néphadsereg. Több generációja volt, ezek közül elsősorban a Határfal 75 típusú, 120 centiméter széles, 360 centiméter magas, 2,7 tonnás, L alakú vasbeton elemekből épült falat ismeri a világ. Ezekből a panelekből 70 kilométer hosszú falszakasz épült, őrtornyokkal, a határövezetnek az NDK felé eső szélén húzódó hátsó fallal, és a kettő között elterülő ún. halálsávon elhelyezett akadályokkal.

A határzár megnyitása, 1989. november 9. után egységes volt a németek véleménye, hogy a falat minél előbb el kell tüntetni. A munka 1990 júniusában kezdődött és a Németország egységét helyreállító szerződés hatályba lépésére, október 3-ra majdnem teljesen befejeződött. A fal több mint 90 százalékát megsemmisítették, a vasbeton elemeket szétdarabolták és útépítéseken használták fel, például a Balti-tengerhez vezető autópályához.

Hamis szuvenírek

A bontással párhuzamosan egyre többen úgy gondolták, hogy a hidegháborús megosztottság jelképéből érdemes lenne megtartani valamennyit az utókornak. A civil csoportok azt szorgalmazták, hogy alakítsák ki „az emlékezés helyeit”, hiszen „ahhoz, hogy valamit felfogjunk, kell belőle valami, amit megfoghatunk”. Az eredeti faldarabként Berlinben árult szuvenírekről egy vegyi vizsgálat kimutatta, hogy szinte mind hamisítvány.

A társadalmi nyomás csak 2004-re érte el a célját, egy átfogó terv kidolgozását a fal emlékezetének ápolásáról. A 2006-ra elkészült koncepció alapján nagyjából 25 helyszínen alakítottak ki emlékhelyeket, a hálózat központját pedig 2012-re építették ki Berlin belső részén, a Wedding kerületben. A csaknem 5 hektáros terület fejlesztésére eddig uniós támogatással mintegy 27 millió eurót költöttek. Az emlékhelyet tavaly több mint 800 ezren keresték fel. A 3 millió eurós beruházással bővített látogatóközpontban 420 négyzetméteren állandó kiállítást hoztak létre, amelyet vasárnap nyit meg Angela Merkel kancellár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?