Auschwitz csípős füstje

Sokat elárul a mai szlovákiai valóság történelmi gyökereiről, ahogy a közszolgálati tévé csúcsvezetői, az újságírók, a jogászok a Szeresd felebarátodat című, éppen elkészült dokumentumfilm egyetlen bővített mondata körüli vitához viszonyulnak. Az előzmények dióhéjban: Dušan Hudec dokumentumfilmje arról szól, hogy Nagytapolcsányban közvetlenül a világháború után pogromot szerveztek a koncentrációs táborból visszatért zsidók megfélemlítésére. Élő szemtanút is megszólaltattak. Az illetőnek ez a mondata lett a botránykő: „A zsidók és a cigányok, ez a legnagyobb csőcselék a Nap alatt, és ne felejtse, amíg ezek itt lesznek, nem lesz rend”. Jogászai figyelmeztették az STV igazgatóját, hogy a – szerintük antiszemita – mondat adásba kerülése miatt az intézményt 5 millió korona büntetésre ítélhetik. A Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége bejelentette: ha a tévét megbüntetnék, vállalja a bírság kifizetését. Ha valaki az inkriminált mondatot kerítésre mázolja, netán filmbéli szövegkörnyezetéből kiemelve sajtóban terjeszti, a tett a fajgyűlölet szításának minősített esete. Egyértelmű, hogy nem erről van szó. Egyébként is, annak eldöntésére, hogy mi antiszemita, Auschwitz óta mégiscsak a zsidók a legilletékesebbek. Miről volt szó a háború után, amikor a koncentrációs táborokba hurcolt zsidók kis hányada visszatért és ellenük Nagytapolcsányban pogromot szerveztek? Arról, hogy az elhurcoltak tulajdonának kisajátítói rühellték visszaadni az elrabolt holmit. Az arizátorok belefeküdtek a drogériás Kohnék ágyába, a gárdisták parancsnoka még 1945 júniusában is a szeszgyáros Klein család ezüstneműjével terítve látta vacsoravendégül a plébános urat stb. Arizátorék számára kellemetlen meglepetés volt, hogy itt-ott volt túlélője a zsidótörvényeknek. Miről van szó most, hatvan évvel később? A tévé igazgatója miért tekinti antiszemita megnyilvánulásnak, ha az Auschwitz utáni pogromról készült filmben az esemény szemtanújának szájából olyan mondat pottyan ki, amelyet a lágert megjárt öreg zsidók nem antiszemita propagandának minősítenek, hanem kordokumentumnak. Arról, hogy Auschwitz után 60 évvel él-e Szlovákiában az antiszemitizmus, vagy sem.

Igényesebb publicisták jól ismernek egy jelenséget. Lényege, hogy az ember valamiről ír 2 oldalnyit, netán 15 flekket, és a szövegben van egy mondat, amelynek kedvéért az egész dolgozat megfogalmazódott. És azt a jelenséget is ismerjük, amelynek az a lényege, hogy van egy rádiós szerkesztő, van egy tévéigazgató, van egy napilap-főszerkesztő, aki erre az egy mondatra csodálatra méltó éleslátással rábukkan, és szalonképtelennek minősíti. A szerző vagy meghúzza a szöveget, vagy lemond az egész közléséről. Az átkosból örökölt szokás, hogy a szöveget a szerző megkérdezése nélkül teszik szalonképessé. Mindig van hivatkozási alap: a nemzet jó hírének óvása, a kormány érdeke, a nemzetrész egysége. Lassan egy hete folyik a mondat körüli huzavona, pedig zsidóink (ismétlem: a legilletékesebbek) már megmondták, hogy nem antiszemita propagandáról van szó, hanem tükörről. Csak bele kellene nézni.