Arcra fagyott mosoly

Jó lenne hosszasan élcelődni azon, hogy a villám belecsapott az újdonsült francia elnök gépébe, amely akár az egész EU-t is jelképezhetné, vagy legalább a német–francia viszonyt. Hagyjuk ki ezt a ziccert, hiszen derűre semmi ok, még kevesebb a derűlátásra. Mert hiába örvendezik a hazai média azon, hogy az uniós prognózisok szerint a hanyatló eurózónán belül szinte egyedül a szlovák gazdaság fog növekedni, egy akkora monstrum, mint az EU biztosan visszarántja az olyan kis, pehelykönnyű gazdaságokat, mint a miénk.

Merkel és Hollande első, semmitmondó kedd éjszakai nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy maradtak kettejük között a véleménykülönbségek, de ebből korai lenne azt a következtetést levonni, hogy vége az erős német–francia tengelynek, amely eddig Merkozy néven diktált egész Európának. Merkel és Hollande is meg fogja találni a kompromisszumot, melynek az lesz a lényege, hogy mindketten megőrizhetik arcukat. A megszorításokra épülő, merkeli szigort tükröző stabilitási paktumot aligha fogják megnyitni és újratárgyalni, miként azzal Hollande Párizsból fenyegetőzött. De hogy Hollande is megkapja azt, ami a második legnagyobb európai gazdaságnak jár, elfogadnak majd egy újabb, a francia elnök kívánságait tartalmazó dokumentumot, amely a növekedéssel, a munkahelyteremtéssel, a szociális aspektusokkal fog foglalkozni. A sajtó valószínűleg növekedési paktumnak fogja elkeresztelni. Tehát lesz két paktum – és minden marad a régiben. Az egyik pénzt spórol, a másik pénzt visz. S hogy a kettő közül mikor melyiket – és mely országokkal szemben – fogják alkalmazni, azt a német–francia tengelyen belüli pillanatnyi erőviszonyok és szimpátiák fogják eldönteni. E felől ne legyenek illúzióink.

A hivatalos nyilatkozat szerint Merkel és Hollande kiállt Görögország euróövezeti tagsága mellett. Ez a másik témakör, amely miatt nincs ok a derűlátásra, s ami a szakértők arcára fagyasztja a mosolyt. Görögországban ismét előrehozott választások lesznek, s nagy valószínűséggel azoknak a pártoknak a tábora fog erősödni, amelyek elutasítják a hitelezők követeléseinek teljesítését jelentő megszorításokat. Ha ez bekövetkezik, Athén nem kap több pénzt, az állam fizetésképtelenné válik, Görögország kiválik az eurózónából.

Erre az egyszerű európai polgár józan paraszti ésszel azt fogja mondani, hogy a görögök ezt eddig is megtehették volna, kár volt annyi milliárdot ölni beléjük. Az állam- és kormányfők pedig azt fogják válaszolni az európai polgárnak, hogy tudatlan. Pedig ők sem tudnak többet, senki sem tudja, hogy a görög csőd mekkora megrázkódtatást okozhat az egész unióban. Horst Löchel frankfurti professzor gyorsan kiszámította: az értéktelenné vált görög állampapírok révén egyedül Németországot 60–80 milliárd, míg az euróövezetet összesen 300–500 milliárd eurós veszteség érhetné. Tegyük gyorsan hozzá, elsősorban dél-európai országok bankjairól, továbbá a német mellett francia nagybankokról van szó. Az emberek Görögországban már elkezdték kimenekíteni a bankokból a pénzüket, s ez várhat a szomszédos dél-európai országokra is. És irtó sokba kerülne a bankrendszerek összeomlásának megakadályozása. Egyesek már a nagy argentin válságot vizionálják, amikor katonák őrizték a bankautomatákat.

A lényeg az, hogy Európát akkora válság fenyegeti, mint még soha. Ezért nevetséges a német–francia presztízsharc. Csapjon beléjük a villám.