Andrej Babiš bukása

Andrej Babiš

Andrej Babiš pártja, az ANO a kormányfő frissen kirobbant offshore-botránya ellenére jól szerepelt a hétvégi parlamenti választáson, mégis vesztett. 

A legnagyobb valószínűséggel jobboldali koalíció veszi át az ország irányítását, viszont ennek időpontja talányos, mivel a választások után kulcsszerepet játszó Miloš Zeman államfőt súlyos állapotban tegnap kórházba szállították.

Vegyük szemügyre először a vokscsata legfontosabb tényeit! Az utóbbi 20 év legmagasabb választási részvétele mellett történt a választás, ami azt jelenti, a feszült belpolitikai helyzet azokat is mobilizálta, akik korábban nem tartották fontosnak, hogy az urnához járuljanak. A parlamentből közel 100 év után kiestek a kommunisták, továbbá a rendszerváltás óta szinte mindig kulcsszerepet játszó szociáldemokraták. Emiatt, és még a Přísaha (Eskü) populista protesztpárt bukása miatt nagyon sok szavazat került a kukába, és összességében csupán négy párt vagy koalíció jutott be a parlamentbe, ami teljesen úgy helyzetet teremt.

A cseh politikát nyolc éve uraló Andrej Babiš elleni jobboldali összefogás meghozta gyümölcsét: a szavazatok nem forgácsolódtak szét, és a két koalíció, ami összességében 5 pártot tömörít (ODS, KDU-ČSL, Top 09, Piráti, STAN), együttesen 108 mandátumot szerzett a 200 fős cseh alsóházban. Látszólag egyszerű a történet, mivel a Spolu (ODS, KDU-ČSL, TOP 09), illetve a szintén jobboldali Kalózok-Polgármesterek (PirStan) koalíció már szombat éjjel emlékeztetőt írt alá, miszerint igényt tart a kormányalakításra. Egyben közölték Miloš Zeman köztársasági elnökkel, a kormányalakítással Petr Fialát, az ODS elnökét bízza meg.

Másrészt az államfő még korábban kijelentette, az első körben a kormányalakítási tárgyalásokkal a győztes pártot fogja megbízni. Vagyis hiába nyert néhány tizedszázalékkal a koalíció, mégis a legerősebb pártot, ez esetben az ANO-t és annak vezetőjét, Andrej Babišt bízza meg e feladattal. Mondhatnánk, kár a gőzért, hiszen a milliárdos kormányfő legfeljebb a negyedikként az alsóházba bejutott unió- és idegenellenes SPDvel egyeztethet, persze feleslegesen, mert együttesen mindössze 92 képviselővel bírnak. Zeman ennek ellenére képes támogatottját, Babišt felkarolni, ha másért nem, az időhúzás céljából. A cseh államfőnek a választás után kulcsszerepe van, gyakorlatilag bárkit megbízhat, 4 évvel ezelőtt is a szlovák származású politikusnak adott esélyt annak ellenére, hogy nem volt parlamenti többsége. Babiš fél éven át egyfajta ügyvezető miniszterelnökként vezette az országot, miközben lassan meggyőzte a kommunistákat és a szociáldemokratákat, hogy támogassák a kabinetjét. Most viszont e két baloldali „mankóra” nem támaszkodhat, mozgástere minimális, legfeljebb az időhúzás lehet a cél. És most jön a végső csavar: az eleve állandóan betegeskedő Zemant tegnap súlyos állapotban újra kórházba szállították, máris azt vitatják Prágában, ilyenkor ami a teendő...

Bárhogyan is alakul Zeman egészségi állapota, egy bizonyos: Csehország letér a Babiš által fémjelzett osztogató, populista és unióellenes útról, amit az utóbbi időben kiadós idegenellenességgel is fűszerezett.

Nem véletlen, hogy a választást megelőző héten az e területeken módfelett járatos Orbán Viktort hívta meg, segítse őt a küzdelemben.

Nem vagyunk babonásak, de akit Orbán támogat, az többnyire gyorsan megbukik: néhány nappal a magyar kormányfő szívélyes látogatását követően megbukott Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, Silvio Berlusconi olasz kormányfő vagy éppen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Ennél lényegesebb, hogy az összeforrt 5 jobboldali párt a kormányzást átvéve is egységes maradjon, ami nem lesz könnyű, mivel a még mindig módfelett erős ANO bomlasztó tevékenysége határozottan erőteljes lehet. Ilyen sokrétű koalícióra nincs példa a cseh politikában, ezért jó, ha tudatosítják: csak a véletlenek kedvező összjátékának köszönhető a mostani sikerük, amit nagyon kár volna elherdálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?