Amnesty National

<p>Vezető politikusoknak olykor vannak olyan intézkedései, amelyek csak egy szűk rétegnél lelnek pozitív visszhangra, ilyen például a közkegyelem is, melynek csak azok örülnek, akik kapják.</p>

Meg talán a közvetlen hozzátartozók, de ebben már nem vagyunk annyira biztosak. Akik meg már a rendszerváltás idején is olvastak újságot, emlékezhetnek, mi volt, amikor Václav Havel 23 ezer fegyencnek kegyelmezett meg. 

A tömeges amnesztia felesleges és káros intézmény, mert az eresztékeiben recsegő szlovákiai igazságszolgáltatásba vetett maradék bizalmat (ha egyáltalán van még ilyen) is kiöli az állampolgárokból – azokból, akik a rács külső oldalán vannak –, a bűnözőkben pedig tovább erősíti az össztársadalmi szinten is káros következménynélküliséget. A szlovák igazságszolgáltatás iránti minden korábbi fenntartásunkat fenntartva úgy véljük, akit jogerős bírósági ítéletben bűnösnek mondtak ki, annak le is kell(ene) tölteni büntetését. A szlovákiai bírók viszont kóros szereptévesztésben szenvednek: azt hiszik, ők az irgalmas nővérek. A bírósági ítéleteket olvasva szinte hihetetlen, hogy e hazában mi mindent meg lehet úszni feltételessel. Sőt, mintha a bírók gyakran még azokkal a lehetőségekkel sem akarnának élni, amelyeket a törvény lehetővé tesz számukra, amit az is jól szemléltet, hogy tavaly szeptemberig 6000-ből csak 128 ittas sofőr kapott letöltendő szabadságvesztést, noha 2011 novemberétől a törvény erre lehetőséget biztosítana. Harmatgyenge. És akkor még nem néztük az ennél komolyabb ügyeket... Ilyen ítélkezési morál mellett egy amnesztia hiábavalóságán dünnyögni szintén hiábavaló. Ivan Gašparovič államfő számos elmarasztalandó tulajdonsága mellett nem az a kegyelmezős fajta, az egyéni kegyelmi kérvényekkel sem nagyon foglalkozott, és szerencsére most is szűken mért. Míg a szintén az államalapításnak örvendő Václav Klaus hétezer bűnözőt szabadít a társadalomra, nálunk mintegy 500 rab szabadul. Öröm az ürömben, hogy rács mögött maradnak az életellenes és nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmények elkövetői, csak a 18 hónapig terjedő szabadságvesztésre ítélt rabok vacsorázhatnak otthon, közülük sem mindenki, az ifjúság elleni, és tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett bűncselekmények elkövetői sem. Úgy is mondhatjuk, a „kisebb” bűncselekmények elkövetői szabadulnak. Ám éppen a kisebb bűncselekmények azok, amelyekkel a legtöbb állampolgár szembesülni kénytelen. Míg egy nagy értékű adócsalás az adóhatóság és a csaló párbaja, az átlagember kára legfeljebb annyi belőle, hogy a befolyt adót nem tudják a közkiadásokba visszaforgatni, addig egy jogi szempontból kisebbnek minősülő bűncselekmény az állampolgárt és mikrokörnyezetét traumatizálja, ha pedig a felderítés sikertelen, megrendülhet az állami erőszakszervezetbe és az igazságszolgáltatásba vetett bizalma is. Így a tyúktolvajokat és a piti zsebeseket kiengedni akkor is káros, ha azok esetleg nem próbálkoznak bűnismétléssel. Gašparovič, mint a népmesében, adott is amnesztiát, meg nem is. Az amnesztia egy rossz szokás, és valószínűleg nem létezik rá társadalmi megrendelés. Az ország fennállásának húszéves évfordulóját talán jobb lett volna egy tortával megünnepelni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?