Amikor a zsidók nevetnek

Magyarország utcáit ez a plakát népesíti be. A plakát üzenete: „a milliárdos zsidónak olyan tervei vannak Magyarországgal, amelyek igen veszélyesek Magyarországra nézvést. Mi motiválja Soros Györgyöt? Az öncélú gonoszság, a vegytiszta káröröm. Ilyen ocsmányul nevet Soros György általában, és pont ilyen ocsmányul nevet majd, ha terveit valóra váltja. Most nagyon résen kell lenni!” A plakát propagandisztikus nagyszerűsége elvitathatatlan, mégsem mondható eredetinek. Mert ugye ki ne ismerné a gazdag és fennhéjázó, nagyon-nagyon kövér és nagyon-nagyon ronda orrú zsidó karikatúráit? No, ezek a karikatúrák lehetnek szórakoztatóak, egy darabig, de aztán mégiscsak unalmassá válnak. Ez a nevetős zsidós dolog viszont más. Ez touché. A nevető zsidót nem lehet megunni, mert itt az üzenet sokkal elgondolkodtatóbb: a zsidó, bár tud nevetni, akár az emberek többsége, mégsem úgy nevet, mint mi. Ne tévesszen meg bennünket. Ez egy másféle nevetés, ez egy romlott nevetés. És aki máshogy nevet, az máshogy ember, sőt, talán nem is az.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"281934","attributes":{"alt":"","author":"A transindex.ro felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"338"}}]] Az 1930-as évek antiszemita lapja plakátjának jobb alsó sarkában ez a szöveg: Die Juden sind geborene Verbrecher. Sie können nicht frei und offen lachen. Ihr Gesicht verzieht sich lediglich zu einem Teuflischen Grimasen. Vagyis: A zsidók született bűnözők. Nem tudnak felszabadultan és nyíltan nevetni. Arcuk ördögi grimaszba torzul. Csöppet sem akarom csökkenteni pannon politikai kommunikációs kollégáim érdemeit, de azért érdemes dokumentálni, hogy amit összehoztak, az végül is nem sokkal több, mint egy régi náci klisé ügyes felmelegítése.  De mit ad el ez a plakát? Az áru látszólag nincs a plakáton, de az üzenet annyira erős, hogy úgy vettük meg a terméket, hogy észre sem vettük, mit fizetünk érte. Az áru a rettegés és gyűlölet mámorító koktélja, és amit fizetünk érte, a jó és a rossz közötti különbségtétel képessége. Csak most, ennek a plakátnak a hatására döbbenek rá, milyen kivételes kegyelemben részesített bennünket a sors, hogy adott nekünk 15–20 olyan évet, amikor Hannah Arendt olvasása pusztán teoretikus játék volt. Ki ez a Hannah Arendt? Egy nagyon cool zsidó nő volt, aki megfosztott bennünket annak a teoretikus kényelmétől, hogy a gonoszt (ő így nevezi) valamiféle tébolyult torzónak tartsuk. Mert a gonosz amolyan példásan normakövető semmi extra, és banálisan normális. Ismérve: elutasítja, hogy különbséget tegyen jó és rossz között. Az, aki a fenti plakátot kitalálta, sikeresen megoldott egy tömör üzenetet, igazi profi. De „parancsra tette”, nem ölt meg embert, nem is utasított senkit arra, hogy embert öljön, hanem megoldott egy feladatot. Arendtől idézek: „Eichmann esetében éppen az volt a probléma, hogy igen sok olyan volt, mint ő, és ezek nem voltak sem perverzek, sem szadisták, hanem akkor is és még most is, borzasztóan és ijesztően normálisak voltak. (…) Fél tucat pszichiáter igazolta, hogy Eichmann »normális« (…),egész lelki alkata nemcsak, hogy normális volt, hanem egyenesen példás. Jogi intézményeink és erkölcsi ítélőképességünk szempontjából ez a normalitás sokkal ijesztőbb volt, mint az összes atrocitás egyszerre, mert – ahogyan a védelem Nürnbergben ismételten elmondta – arra engedett következtetni, hogy ez az újfajta gyilkos, aki valójában hostis generis humani, olyan körülmények között követ el gyilkosságokat, amelyek nagy valószínűséggel lehetetlenné teszik számára, hogy tudja vagy érezze, hogy valami rosszat tett”. Aki Hannah Arendtről kicsit többet szeretne tudni, olvassa el az idézetek forrását, Szilágyi-Gál Mihály tanulmányát.  Annak felelevenítése, hogy Soros György mennyit költött Magyarországon akár könyvek támogatásárára, akár művészeti, tudományos, szociális projektekre, akár politikusok külföldi ösztöndíjaira, csöppet sem tudná temperálni a kedélyeket. A paranoia–félelem–gyűlölet rendszer erőssége, hogy remekül igazolja önmagát. Ez baj, nagy baj. Mert amit a politikai propaganda Magyarországon praktikusan beállított, pusztán politikai propaganda nem tud majd praktikusan feloldani. És ez az, ami miatt most írok. Mert nem hiszem, hogy romániai magyar szerzőként okvetlen véleményt kellene nyilvánítanom a pannon viszonyokkal kapcsolatban. Nem tudom, hogy Orbán Viktor náci-e, vagy rendszerének kulcsemberei nácik-e. De azt tudom, hogy a jelenleg futó, Soros Györgyre épülő kampány egy náci kampány, mind céljában, mind abban, ahogy az üzenetet megfogalmazza. És azt is tudom, hogy ez a kampány, nyilván a televízión keresztül, nálunk is hat. Egy ismerősöm arról számolt be, hogy egy tisztes gyergyói nyugdíjas házaspár valósággal retteg Soros Györgytől. Gondolom, sokkal több Soros Györgytől rettegő erdélyi magyar van, mint hinnénk. Adott a kérdés, és egyáltalán nem szánom költőinek: vajon abban az esetben, ha a Fidesz egy hasonló kampány lokális erdélyi szórásához kötné az egyre kerekebb pénzügyi politikai támogatásokat, a romániai magyar politikai, sajtós, egyházi és kulturális stb. elit hajlandó lenne különbséget tenni jó és rossz között? Mert a Soros Györggyel riogató magyarországi kampány nem elsősorban Soros György vagy a zsidók számára megalázó, hanem azok számára, akik akár tudnának különbséget tenni jó és rossz között, de nem tesznek. Ismerek olyan RMDSZ-es politikusokat, akik számára a legkisebb gondot sem okozná az, hogy „cu biciul si zăhărelul” (ostorral és bottal) helyezzenek ki hasonló kampányokat a romániai magyar médiába.  De vajon az RMDSZ mint felelős politikai szervezet, rendelkezik azzal az immunitással, hogy ebben a kérdésben ne legyen „pragmatikus”? Vajon a romániai magyar elitek tesznek akár minimális erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a romániai magyar emberek problémalistáján a valóban megoldásra szoruló, a közösség szempontjából valóban releváns romániai magyar problémák szerepeljenek és ne olyan fiktív problémák, amelyeket Magyarországon gyártanak azokkal az eszközökkel, mint a nácik, azokkal a célokkal, mint a nácik?  KELEMEN ATTILA ÁRMIN A cikk a transindex.ro erdélyi magyar portálon jelent meg