Ami a rostámon fennakadt

Az előbbi lépésével a körvonalazódó jobbközép ellenzéki összefogás vezető szerepére tör, amihez Richard Sulíknak és Alojz Hlinának is lesz még szava. A szlovák politika fenegyerekének javaslatát egyelőre a helyén kezelik az MKP vezetői. Menyhárt József megfontolásra érdemesnek találta az ajánlatot, de egy hazai magyar portálnak kifejtette: nemcsak a Fico-kabinet leváltása a céljuk, hanem a szlovákiai magyarság megmaradását, anyagi és szellemi gyarapodását elősegítő program valóra váltása. Nem tudom, ugyanezt jelezte-e újdonsült partnerének is, s ha igen, ő milyen képet vágott hozzá. Ugyanis Matovič eddig nemcsak Bugár Bélával viszálykodott, hanem minden kisebbségi javaslatot lesöpört az asztalról. Gondoljunk csak a kettős állampolgársággal kapcsolatos megnyilvánulásaira. Annyi biztos, hogy Matovič közeledése növelheti az MKP koalíciós potenciálját. Az idő egyelőre nem a magyar pártot sürgeti. Nyilván kivárja, hogy a két alakuló szlovák politikai mozgalom milyen változást hoz az ellenzéki térfélen. Elszipkáznak-e, s mennyit a Híd támogatói közül. S vajon három dudás (Matovič, Sulík, Hlina) hogy fér meg egy csárdában. Döntő szakaszba jövőre vagy még később fordulhat a politikai előjáték. Akkor derül ki, milyen nászajándékot kérnek egymástól a leendő partnerek. Ha egyáltalán azok lesznek. Ki örüljön Trianonnak?Tavaly Tőkés Lászlótól vonták vissza a Románia Csillaga érdemrendet, amellyel 2009-ben tüntették ki a rendszerváltás kirobbantásában betöltött történelmi szerepéért. Azért fosztották meg tőle, mert a dél-tiroli példára hivatkozva javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyarság felett. Óriási felzúdulás volt a román politikában. Most Kelemen Hunortól vonnák vissza a kitüntetést, mert az RMDSZ elnöke őszintén beszélt: a románságnak el kell fogadnia, hogy az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés – amelyen kikiáltották Ó-Románia és Erdély egyesülését – centenáriumát „az erdélyi magyarság nem tudja és nem is akarja ünnepelni”. Azért sem, mert abból, amit ott ígértek a kisebbségieknek, szinte semmi sem valósult meg. A pártelnököt azonnal hazaárulónak nevezték. Egyetlen józan román véleményt olvastam, Lucian Boia történész kifejtette: Képesnek kellene lennünk arra, hogy románként örvendjünk 1918. december elsejének, de is értsük meg a magyarokat, hogy számukra, bárhol is éljenek, nem örömforrás Trianon”. Jövőre emlékezünk meg Csehszlovákia megalakulásáról is. A megkérdezésünk nélkül a masaryki demokráciába kerültünk, amely azért különb volt Horthy félfeudális rezsimjénél, de ezt a szlovenszkói magyarok nem mindig érzékelték. Ezért a szlovákiai magyarság érzelmeit is kifejezte a román történész. Adventi ricsajKatalin-nap után megszűnnek az esküvők, egyéb vigasságok. Hamarosan beáll az adventi csend – hallom a rádióban az etnográfust. Bárcsak így lenne. Több bevásárlóközpont már szeptembertől bömbölte, hogy náluk már karácsony van. Azóta mások is nyomják a vásárlócsalogató sódert. Kamatmentes kölcsönről rikoltoznak – hadd érezzék jól magukat néhány órára a kevésbé tehetősek is. Ady Endrére gondolok: „Bántja lelkem a nagy város/ Durva zaja”. Stanislav Jerzy Lec is feljajdult ilyentájt: „Állítsátok meg a Földet. Ki akarok szállni!” Tudom, a karácsonyi vásároknak is helye van az adventi időszakban. Hangulatosak a díszkivilágítások és a csillogó kirakatok. De ha csak ennyi az ünnepvárás, akkor elsivárosodnak ezek a hetek, amikor „magába száll minden lélek”. Önvizsgálatot tartunk. Ki a templomokban, ki odahaza. Vagy adventi hangversenyen. Idős pedagógus barátom találóan jegyezte meg: akkor lesz szép ünnepünk, ha előtte nemcsak a pénztárcánkat nyitjuk ki, hanem a szívünket is kitárjuk.