Ami a rostámon fennakadt

Legyen politikai verseny

Bugár Béla a TASR hírügynökségnek adott interjújában kijelentette, hogy a Híd és az MKP továbbra sem tud együttműködni. Akár még a következő parlamenti választásokig sem változhat a helyzet. Alighanem így vélekednek az MKP vezetői is, akik nem mondtak nemet az Egyszerű Emberek és Függetlenek (OľaNO) együttműködési ajánlatára. A potenciális választópolgárok közül azonban sokan a leendő voksok újabb szétforgácsolásának elkerülése érdekében szorgalmazzák a hazai magyar–

magyar együttműködést. Amelyhez kellő légkört a sajtónk is teremthet, ha tisztességesen tájékoztat a két párt tevékenységéről. Tavaly például több internetes portál elbagatellizálta azt a tényt, hogy a Híd koalíciós partnerként elérte a kisiskolák megmentését, a nemzetiségi oktatási intézmények fejkvótáinak, nem mellékesen pedig a kisvállalkozók átalányának növelését. Az MKP továbbra is jelentős szerepet tölthet be több megyei önkormányzatban, valamint a Kárpát-medencei óvodaprogram dél-szlovákiai valóra váltásában, továbbá a vállalkozók és a nagycsaládok támogatásában. A hazai magyar internetes portálok és a nyomtatott újságok feladata minderről tényszerűen, nem pártfüggően beszámolni. Ugyanilyen értékrend alapján bírálni is. Így segíthetik a két párt nemzeti közösségünk érdekeit szolgáló politikai versenyét. Miként a párbeszéd újraélesztését is.

Félreverte a harangot

Hétfőn Kolozsvárott a három romániai magyar párt elnöke nyilatkozatban erősítette meg, hogy összehangolják különböző autonómia-elképzeléseiket. Bukarestben azonnal nacionalista össztűz zúdult rájuk. Nálunk Dag Daniš is előhúzta riogató tamtamjait az Aktuality.sk portálon. A szlovák publicista szerint az anyaországgal szomszédos államokba került magyar kisebbségnek joga van a megmaradását segítő politikai rendezésre. Ugyanakkor területi autonómia követelése biztonsági kockázatot jelent az utódállamok számára. Álláspontját féligazságokkal igyekszik alátámasztani, lássuk hát a tényeket. Az erdélyi politikusok azokat az ígéreteket kérik számon a román döntéshozóktól, amelyeket csaknem száz éve nyilvánítottak ki Gyulafehérváron, ahol kikiáltották Nagy-Románia létrejöttét, szavatolták az ott rekedt kisebbségiek teljes nemzeti szabadságát. Amiből nem sok vált valóra. Ennek ellenére a nyilatkozat aláírói hangsúlyozzák, hogy az ottani magyarok továbbra is Románia kereteiben képzelik el a jövőjüket, az autonómiáról pedig párbeszédet óhajtanak a román többséggel. Minderről a szlovák publicista hallgat és második világháború előtti, valamint koszovói, ukrajnai és katalóniai példákkal riogat – amelyek legfeljebb féligazságok. Nem beszél viszont a dél-tiroli valóságról és egyéb, az ottani politikai helyzetet stabilizáló nyugat-európai autonómiákról, amelyek a romániai és más hasonló törekvések legitimitását is erősítik. Történelmi tények tanúsítják, hogy autonómiát vagy erőszakkal, vagy pedig az adott többségi nemzettel kivajúdott egyezség révén lehet elérni. A Kárpát-medencei magyarok minden lehetséges alkalommal kinyilvánítják, hogy kizárólag az utóbbi megoldás hívei.

A szókimondó polgármester

Joggal kavarta fel az indulatokat a csallóközi ivóvízszennyezés, amelynek kapcsán sok illetékes magyarázkodott, akadtak olyan politikusok is, akik még ebből a súlyos helyzetből is politikai tőkét akartak kovácsolni. Előremutató véleményt viszont elsősorban Bóna Zsuzsanna mondott, aki kifejtette, hogy az illetékes hatóságok sokkal rugalmasabbak lehetnének a további csatornázási projektek és víztisztító létesítmények valóra váltásában. Csallóköznádasd polgármestere így folytatta: „Ami megtörtént, annak mi vagyunk az okozói. Amíg nem tudunk magunkból kiindulni, amíg mindent kiöntünk, addig semmi nem fog változni.” Konkrétumokkal azok a csallóköziek szolgálhatnak, akik eldobálják a flakonokat, a kukába hajítják megmaradt gyógyszer-, illetve tisztítószereiket és más, az atrazinnál is veszélyesebb hulladékaikat. Miként azok az önkormányzatok is, amelyek még mindig nem szervezték meg a minél alaposabban különválasztott szemét gyűjtését. Minden rosszban van valami jó, tartja a mondás. Ami itt és most az lehet, ha mindannyian sokkal következetesebben óvjuk környezetünket, a régió és az ország egyik legértékesebb stratégiai kincsét, a csallóközi ivóvízkészletet.