Ami a rostámon fennakadt

Három éve van patthelyzet az államfő és a kormány között. Látszólag alkotmányjogi csatáról van szó, amely a polgárokat nem érinti. Ám a valóság más. 2014-ben a parlament hat jelöltet nevezett meg, akik közül az elnöknek hármat kellett kiválasztania az Alkotmánybíróság megüresedő posztjaira. Ő azonban úgy vélte, szakmai szempontból nem megfelelő jelölteket tálalt fel neki az akkor még egyeduralkodó Smer, hanem főleg pártkatonákat, akik addig nem is fog-lalkoztak alkotmányjoggal. Ezért csak egy alkotmánybírót nevezett ki, s új, alkalmas jelölteket kért. Erre máig nem került sor. A Smer szerint Kiskának csak annyi mérlegelési joga van, hogy hat jelöltből hármat kinevez. Ezzel ő nem ért egyet, s ott van elődje, Ivan Gašparovič példája, aki 2011-ben nem volt hajlandó a törvényesen megválasztott Jozef Čentéšt kinevezni legfőbb ügyésznek. Sőt: 2013-ban kinevezte e fontos tisztségbe Jaroslav Čižnárt, Fico egykori egyetemi évfolyamtársát. Később az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ezzel megsértette Čentéš állampolgári jogait, aki ezért 60 ezer eurós kártérítést kapott, de Čižnárt nem hívták vissza. Azóta a taláros testület az ügyben több, egymással ellentétes döntést hozott, ezért az államfő az európai szaktekintélyekből álló Velencei Bizottsághoz fordult, amely ajánlásokat fogalmaz meg. Az elnöknek azt javasolta, hogy az Alkotmánybíróság határozata alapján cselekedjék, ha a testület egyértelmű álláspontra helyezkedik, ami eddig nem történt meg. A képviselők figyelmét pedig arra hívta fel, ha minősített többséggel, vagyis rendszerint az ellenzék egy részének támogatásával döntenek a jelöltekről, minden bizonnyal szaktekintélyek kerülnek a jogállamiságot őrző testületekbe. Ezért fontos minden polgár számára, hogy a kötélhúzás a Velencei Bizottság útmutatása szerint záruljon.

Nemzeti ünnepünk

Határon túli magyarként különösen rosszul éreztem magam március 15-én Budapesten. Az Együtt beadványára a bíróság úgy döntött, hogy az ünnepen sem lehet betiltani a fütyülést, bár szerintem ilyenkor ez méltatlan. Juhász Péterék bőszen sípoltak, elhangzott az „Orbán, takarodj!” is, mire ő gúnyosan riposztozott: „bolond lyukból bolond szél fúj”, aztán csatát hirdetett Brüsszel, a nemzetközi tőke és a civilszervezetek ellen. Körülöttem a tömegben páran megjegyezték, miért nem Áder János szónokol, hiszen az Alkotmány szerint ő a nemzeti egység megtestesítője. Az MSZP rendezvényén arról harsogtak, hogy a márciusi ifjak 12 pontja ismét aktuális, nincs egyenlőség, testvériség és szabadság. Vona Gábor, a Jobbik vezére szerint Orbán visszaállította a Kádár-rezsimet. Szél Bernadett, az LMP vezetője arról beszélt, hogy Paks II.-vel Magyarország újra orosz gyarmat lesz. Részt vettem a Majtényi László államfőjelölt által meghirdetett sétában is, akit a túloldalról Soros-bérencnek, a magyarok elleni zsidó összeesküvés újdonsült vezérének kiáltottak ki. Néhányan köptek is feléje. Arról inkább nem írok, miket kiabáltak egymásnak az anyaországiak. Voltak, akik zászlórúddal igyekeztek jobb belátásra bírni ellenségnek vélt, másként gondolkodó polgártársukat. Volt szerencsém több országban részt venni a nemzeti ünnepeken, ahol a normális politikusok és főleg az emberek legalább néhány órára elásták a csatabárdot. Budapest nagy része e jeles napon is hőbörgésbe zülledt.

Milliárdos az arénában

Némi aggodalommal olvastam, hogy a legutóbbi bajnokin Mészáros Lőrinc is ott volt a vendégek között a DAC Arénában. Ha csupán a félig készen is hangulatos arénát és a lelkes szurkolótábort akarta megcsodálni, feleslegesen kaptam fel a fejem, hiszen ilyen szándékkal jártak már itt a Slovan és a nagyszombati Spartak tulajdonosai is. A nemzet gázszerelőjének csúfolt milliárdos azonban amolyan ragadozó fajta: amerre jár, ott rendszerint lecsap valamire. Mint nemrég Eszéken. Nem akarom itt azt kutatni, hogyan sikerült 2-3 év alatt az ezerszeresére hizlalnia vagyonát. Csak annyit említek, hogy a fociimádó magyar kormányfő nagy álmát egyelőre nem tudta valóra váltani. Orbán Viktor négy éve jelentette ki: „bízunk abban, hogy a felcsúti Puskás Akadémia minden évben két-három olyan játékost nevel, akik a válogatottban, később az európai mezőnyben is megállják a helyüket.” Sok milliárd forintnyi közpénzből felépült a háromezres Pancho Aréna, amely csak akkor telt meg, ha a Fradi játszott. És legutóbb csupán egy saját nevelésű játékos lépett pályára, immár a másodosztályban. Két utánpótlás-válogatott (Tóth, Rétyi) a kispadot koptatta, a többiek sehol. Pintér Attila edző más csapatokból kiszorult szürke játékosokat hozott. Ha ők jobbak az „akadémistáknál“, akkor nagy a baj Felcsúton. Dunaszerdahelyen is ígéretesen indul a fociakadémia. Örömmel olvastam Világi Oszkár klubtulajdonos és László Csaba edző nyilatkozatait, akik fokozatosan szeretnék beépíteni a fiatalokat a legjobbak közé. Amihez persze türelem kell, de a felcsúti zsákutca figyelmeztető jel.

Szilvássy József