Amerika, Európa – egy kutya

Sajnálták ugyan az áldozatokat, de ettől erősebb volt annak öröme, hogy nem velünk történt. Aztán jött Madrid. Végleg bebizonyosodott, amit az elemzők rég állítanak: Európa ugyanolyan célpont, mint az USA. Tudomásul kell venni, a szélsőséges terrorista mozgalmak számára ideológiai értelemben – mert a földrajzot ők is jól ismerik – nincs külön Amerika és nincs külön Európa. Csak a Nyugat van, amely viszont ellenség, és el kell pusztítani. Nem a hadseregét vagy az ellenséges vezetőket, hanem mindent, ami nyugati, a jelképeket, sőt az embereket is. Pontosabban: a terroristák nem a nyugati értelemben vett háborúban gondolkodnak, amelyben a győzelem legfontosabb eszköze az ellenfél ellenállásának megtörése és/vagy fegyveres erejének megsemmisítése. Nem. Céljuk a totális pusztítás, egy civilizáció, egy kultúra megtörése. Bár néhány eleme applikálható, Huntington tézisét a civilizációk háborújáról a legtöbben elutasították. Csakhogy éppen a terroristák – akiknek védelmében sokszor Huntingtonra hivatkoznak – azok, akik magukévá teszik a civilizációk háborújának tézisét.

Megjegyzem, nem vagyok „Amerika-imádó”, bár bevallom, sok pozitívumot látok az USA-ban. De látom a hibáikat is, és igyekszem kritikusan elemezni őket. Hasonlóképpen nem vagyok muzulmánellenes sem. Az arabok és a moszlimok több mint 99 százaléka nem bűnöző és már végképp nem terrorista. Nevezzenek militaristának vagy aminek akarnak, de most már egyszer s mindenkorra, legyen elég abból, hogy homokba dugjuk a fejünket. Nevezzenek héjának, de ha valakit többször ismételten megtámadnak, ráadásul újabb, még pusztítóbb csapásokkal fenyegetnek, logikusnak tűnik, valamit tenni kell. Legfőbb ideje, hogy véget vessenek az öldöklésnek. Ez egy gyönyörű gondolat, amelyet minden normális ember csak támogatni tud. Vessünk véget a gyilkolásnak: szólítsuk fel a világ terroristáit: „Ne gyilkoljatok!” Meglehetősen szkeptikus vagyok az eredményt illetően. További lehetőség, hogy visszavonulunk. Vegyük hát szépen sorban a dolgokat. Az elmúlt évtized legtipikusabb békefenntartó hadműveleteit a Nyugat a Balkánon hajtotta végre. Tegyük hozzá, túl későn, miután már ezerszámra haltak meg az emberek, a többi között a boszniai Srebrenicában is. Nem tudom elképzelni, mikor kegyetlenkedtek a nyugati országok a békefenntartás során – szerintem meg kellene kérdezni a bosnyákokat vagy a koszovói albánokat. Volt szerencsém hozzá, ne kérdezzék, miket meséltek a kegyetlenkedésekről – amit épp Amerika és Európa békefenntartó hadműveletei állítottak meg. Hogy a Nyugat, különösen Amerika vonuljon ki a Közel-Keletről? Mi sem egyszerűbb! Rendben, távoznak a Közel-Keletről. A térség Nyugat-barát államai összeomlanak, beleértve Egyiptomot, Jordániát, Szaúd-Arábiát és a kisebb államokat is. Nézzünk csak a térképre! Hogy csak néhány száz kilométerre tőlünk olyan terrorista államok tucatja keletkezne, amelyeknek egyetlen célja, hogy elpusztítsák a kozmopolita Londont vagy lerombolják a Szent Péter-bazilikát. Nem számít? Akkor mi számít? Hová jut az a civilizáció, amely nem hajlandó arra sem, hogy saját magát megvédje? Akkor sem számít, ha Londonban ismerőseink, barátaink százai, ezrei élnek és dolgoznak? Vagy addig jó, amíg Londonban robbantgatnak, és nem itt? Nem emlékeztet ez kísértetiesen arra, amikor szeptember 11-ét követően sokan azt mondták, hogy „akkor jó, ha ott, és nem itt”.

Más. Kivonulunk, és a térség kőolajlelőhelyei a szélsőséges, Nyugat-ellenes erők kezére kerülnének. Nem számít? Emlékeznek még a kőolajfegyverre? Vagy majd járunk gyalog? Gyakran elhangzik, hogy csak az olaj miatt. Számunkra nem elsőrendű érdek, hogy biztosítva legyen ellátásunk? Márpedig azt nem lehet biztosítani egy instabil régióból, amely ráadásul szélsőségesek kezén van. Hogy csak Amerika számára fontos az olaj? Nekünk nem? Olvassuk el például a francia vagy a brit, esetleg ha ez „túl nyugati”, akkor a kínai vagy az indiai biztonságpolitikai dokumentumokat. Mit tapasztalunk? Hogy az olajellátás mindegyikük számára az egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdek, amiért egyikük sem zárják ki fegyveres erő használatát. Ismerve a kőolaj gazdaságban betöltött szerepét, érthető.

Nem hiszem, hogy az lenne a járható út, ha lehajtanánk a fejünket, és tehetetlenül várnánk a következő csapást. Ezek az érvek, javaslatok elhangzottak Madridot követően is. A válasz ismét csak az volt: a Nyugat és – főleg – Amerika tehet mindenről. Legutóbb Londont érte támadás, és biztos vagyok benne, nem ez volt az utolsó. Hát mi kell még, hogy megértsük: a terroristákat nem lehet észérvekkel meggyőzni!

A szerző külpolitikai elemző