Álomvilág

És akkor most képzeljük el, milyenek lennének a mindennapok, a közélet, ha a politikusaink, a minisztereink, a kormányfőnk azt tennék, ami a dolguk, azaz a népet, az ország javát szolgálnák! Nemcsak a saját tábor, választóik érdekeit, hanem úgy általában, mindenkiét is szem előtt tartanák. Ha a választások után lezárnák a kampányüzemmódot, az ellenségeskedést, a gyűlöletcumanit, a szavazótábor hergelését, és normál üzemmódra kapcsolva keresnék a megoldásokat az aktuális gondokra – kompromisszumkészen, meghallgatva minden véleményt. Ha a politikai kultúra nem szitokszó lenne. Kezdetnek mondjuk egy pár hét erejéig, mutatóba, hogy tudjuk, ilyen is van, így is lehet. Ám a valóság kiábrándító...

Önöknek is már elege van a cinizmusból, valamint a politikusok egyre durvuló szóhasználatából, amikor már szinte emberszámba se veszik a másik oldal képviselőit (ezzel együtt azok szavazóit), megvetendő, eltakarítandó szemétként tekintenek rájuk? Még nem tartunk ott, hogy akár a fizikai erőszak, ne adj Isten a gyilkolászás is megengedett a másik fél ellen, de a folyamatokat figyelve nem vagyunk már messze ettől sem. A világban számos ilyen van, ott vallási alapon ölik meg a „hitetleneket”, itt pedig a politikai nézet lett hitbéli kérdés, amely megingathatatlan, szektaszerű viselkedést eredményez. Mint amikor azt mondja valaki: ölni tudnék a békéért... Tényleg így kell ennek lenni?

Olyannyira agresszív lett a közélet, a reakciók, hogy hova tovább elérünk egy verbális polgárháború szintjére, és láthatóan a politikai vezetésünk nem érdekelt a kedélyek csitításában, sőt, még magasabbra teszi a lécet. Így nem csoda, hogy már az egyszerű politikai viták sokszor tettlegességig fajulnak, hogy a két oldalra szakított társadalomban mind több családi, baráti kapcsolat szakad meg, csupán azért, mert nem ugyanazt gondolják az aktuális politikai helyzetről, más és más választ adnának a kihívásokra. Vagy jobbik esetben csupán kerülik a politikai témákat, nehogy örök harag legyen a vége... Ismerős a helyzet, ugye?

Persze, a közösségi média nagyon sokat tett azért, hogy ide fajuljon a helyzet, a lájkvadász politikusok, miniszterek pedig elhitték, hogy a tetszési index egyenlő az eredményességgel, hatékonysággal. Nem baj, ha egyre rosszabb az életszínvonal, ha leromlanak az állami szolgáltatások, az oktatás, az infrastruktúra, az egészségügy, a szociális háló, de ma több lett a lájk, így minden ok... Bármit megtehetnek, és meg is tesznek. Ők érinthetetlenek, sérthetetlenek, felettünk állnak.

Nemrégiben hosszabb időn át csak a címeket olvastam, nem nagyon mélyedtem bele az aktuálpolitikába, és azt tapasztaltam, sokkal jobb lett a közérzetem, nem mérgezte meg minden reggel a hangulatomat a politikusok részéről naponta prezentált agresszió, tahóság, cinizmus. Eszembe jutott, milyen jó lenne, ha ez lenne a normális, hogy igazán csak a választások előtt figyelnénk intenzíven a politikára, mert minden működik, a politikusok teszik a dolgukat, egyre jobb az életszínvonal (még ha drágább is), és ha hirtelen megkérdeznek, nem tudnánk háromnál több politikust megnevezni, olyannyira nem foglalkoznánk velük.

Ez az álom(utazás) is jó volt, jöhet az ébredés, hogy konstatáljuk: jó volt, de csak álom volt, hiszen mind tudjuk, hogy a valóságban esély sincs a konszolidációra. De legalább jó volt pár percig beleélni magunkat, hogy így is lehetne. Egy álomvilág lenne...