Augusztus 5-én aláírásgyűjtésbe kezdett a Szlovák Megújhodási Mozgalom nevű, eleddig ismeretlen szerveződés Nyitrán. Az MKP ellen gyűjtögetnek. A polgár számára mindig érdekesek a szlovák nemzetiek fellépései. Sosem valakiért, mindig valaki ellen mocorognak.
Aláírástudók
Milyen jó lenne, ha ősszel inkább az irányban próbálnának nyomást gyakorolni a törvényhozókra, hogy a tanárok és az egészségügyi dolgozók bére 2005-től ne csupán 6,6 százalékkal emelkedjen. Nem lehetne kifogásunk az ellen sem, ha az ország műemlékei állagának védelmében emelnék fel a szavukat, de javasolhatnánk nekik a környezetvédelem, a mezőgazdaság, az oktatás, az infrastruktúra fejlesztésének témakörében való elmélyülést. Ehhez azonban szakemberek kellenek, nem csupán „aláírástudók”, nem elég a partvonalon kívülről a levegőbe puffogtatni, mert lehet, hogy a durranás azt a kevés választópolgárt is elriasztja, akik eddig rájuk szavaztak.
Aztán itt van a derék siserehad, amely a mečiari fészekalj-takarítás után pártot alapított, és amelynek Beneš-dekrétum-fóbiájuk van. Hát legyen is, a kánya csípje meg! Nézzenek már szembe a hölgyek és az urak a múlttal. Mi csendben megbocsátottuk azt, hogy szüleinket, nagyszüleinket megalázták, megtiporták a második világháború után, csak azért, mert magyarok maradtak. Nem vertük az asztalt egyszer sem, nem tüntettünk, nem zártunk le határátkelőket, hogy odafigyeljenek ránk. Talán ez a hiba? Most azt kívánják, hogy mindent töröljünk nemzeti emlékezetünkből? Azért ennyire még mi sem vagyunk hajlandóak lemenni kutyába, kedves felebarátaink! Sőt hangsúlyoznunk kell az Európai Unió többi tagállamában természetesen csengő, az ottani polgárok által mindig kimondható szavakat: autonómia, önálló püspökség, szabad nyelvhasználat, nemzetiség.
Egyébként az MKP prominensei helyében köszönőlevelet írnék e szervezetek vezetőinek, és kérném őket, hogy legközelebb a választások előtti hetekben gyűjtögessenek, hátha ez mozgósító hatással lesz a magyar szavazókra...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.