MTI–HÁTTÉRA bolgárok zöme egy pillanatig sem habozna eladni szavazatát a vasárnapi parlamenti választáson, derül ki az AFP beszámolójából.
Ahol a szavazatvásárlás mindennapos, mi több, megélhetési forrás
MTI–HÁTTÉR
A bolgárok zöme egy pillanatig sem habozna eladni szavazatát a vasárnapi parlamenti választáson, derül ki az AFP beszámolójából. A voksok áruba bocsátását sok kispénzű ember ugyanolyan megélhetési forrásnak tekinti, mint bármi mást.
Egy húsgombóc,
két szelet kenyér
A bulgáriai Bobovdol bányászvárosból keltezett riport megemlíti például Maja Ivanovát, aki 340 levás (170 eurós) minimálbérből kénytelen megélni, így bevallja: gondolkodás nélkül eladná a szavazatát. „Ki utasítana el 50 levát ebben a nyomorúságban?” – tette fel a kérdést az 51 éves roma bejárónő. „De nekünk, romáknak amúgy csak egy húsgombócot meg két szelet kenyeret adnak azért, hogy szavazzunk. Az ötven levát a szervezők veszik fel” – tette hozzá.
Tavasszal a bolgár Nova televízió riportban pécézte ki Bobovdolt. Rejtett kamerákkal mutatta be, hogyan gyakorolnak nyomást a bánya középvezetői a munkásokra az EP-választások előtt, megmondva nekik, kire kell szavazniuk, ha meg akarják tartani az állásukat. Még az Európai Unió legszegényebb, a korrupció miatt Brüsszel által rendszeresen ostorozott országában is megdöbbenést váltott ki az ügy – de senki ellen nem indult eljárás azóta sem.
Pénzért, élelemért, tűzifáért
A szavazatvásárlás, valamint a szavazók megfélemlítése bevett gyakorlat Bulgáriában, ahol a lakosság 20 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.
„A választók mintegy 6 százaléka ismeri be, hogy eladta már a szavazatát, és ugyanannyian vannak, akik bevallják, hogy hajlandók lennének rá” – közölte Antoni Galabov, a Transparency International munkatársa. Egy másik szervezet, a Marketing Elemző Központ szerint a szavazók 10 százaléka hajlandó 50–100 leva közötti összegért eladni a szavazatát. „Nem jókedvükben teszik, kényszerűségből. Némi ételért vagy tűzifáért is eladják a szavazatukat” – így Antoni Galabov.
„A roma gettókban az emberek az uzsorástól függenek, akinek soha nem tudják teljesen kifizetni a tartozásukat. Az uzsorást keresik meg a pártok” – magyarázta Vanja Nucseva, az elemzőintézet szakértője.
De korántsem csak a roma kisebbség érintett, a kutatók részletesen ismertették a folyamatot: „Egyes kerületekből, vállalatoktól bizonyos számú szavazatot várnak el. Ha valaki nem engedelmeskedik az utasításnak, mindenkit megbüntetnek. El is bocsáthatják, meg is verhetik.”
Rendelésre, megrendelésért
A bobovdoli szénbányába vezető út mentén csak egyetlen párt plakátjai láthatók, a tulajdonos által támogatott új populista szerveződésé. „Ez mindig így megy” – mondta a tévének két nő. „A munkahelyen megmondták a férjünknek meg a fiainknak, hogy kire kell a családnak szavazni”. A kormány sem tagadja a problémát. „A főnököket is gyakran megzsarolják a pártok. Megmondják, kire kell szavazniuk a munkásoknak, hogy a cég megrendelést kapjon” – mondta Rumen Bogojev magas rangú belügyi illetékes.
Az igazságszolgáltatás gyakran bizonyítékok és tanúk hiányában egy helyben topog. A 2013-as választások után beadott több ezer panasz nyomán egy feltételes ítélet született.
Európa nyomására Bulgária óvintézkedéseket hozott a szavazatkereskedéssel gyanúsított mintegy ezer ember megfigyelése érdekében. Egy törvény értelmében a pártok kötelesek választási plakátjaikon és videoklipjeiken feltüntetni „A szavazatvásárlás törvénytelen” mondatot. Az óvintézkedés 2007 óta van érvényben, hatása eddig nem mérhető.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.