A fapados Ryanair légitársaság ellen vizsgálat indult, miután kiderült, hogy egy utasa a spanyolországi Gironától Londonig – más ülőhely híján - a toaletten ülve utazott – írja a The Irish Times. A cég azzal védekezik, hogy egyik munkatársuk utazott a toaletten, aki szolgálaton kívül volt.
A WC-n is utaznak a Ryanair utasai
A fapados Ryanair légitársaság ellen vizsgálat indult, miután kiderült, hogy egy utasa a spanyolországi Gironától Londonig – más ülőhely híján - a toaletten ülve utazott – írja a The Irish Times. A cég azzal védekezik, hogy egyik munkatársuk utazott a toaletten, aki szolgálaton kívül volt.
A Ryanair nem ad el több jegyet járataira, mint ahány hely van rajtuk, az eset miatt a cég vizsgálatot indít, az érintett járat repülő személyzete és földi stábja körében – jelentette be a Ryanair szóvivője. A toaletten utazó utas egyébként a Ryanair alkalmazottja volt. Az eset pedig azért fordult elő, mert sok szolgálaton kívüli dolgozó utazott a járaton, ezért egy részük pótszéken, egyikük pedig a WC-n ülve utazott. A történtekre úgy derült fény, hogy az utasok egyike az esetet látva panaszt tett az ír légügyi hatóságnál - írja a The Irish Times.
A botrány pont akkor robbant ki, amikor az ír diszkont-légitársaság pert indított a brit repülőterek többségét üzemeltető British Airports Authority ellen, mert szerinte az visszaél monopolhelyzetével. A Ryanair ezzel egyidőben azt is bejelentette, hogy 240 ezer dolláros befektetéssel növeli a British Airports Authority egyik riválisa által üzemeltetett repülőtőr befogadó-kapacitását sőt lehet, hogy kivonul a Brtish Airports Authority egyik vidéki repülőteréről. A helyi iparkamara elnöke a hírre máris aggodalmát fejezte ki a térség turizmusának és üzleti életének jövője miatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.