A választások tétje

Aki a jelenlegi kormánypártokra szavaz, az a mérhetetlen korrupcióra, a rohamosan növekvő (és mindig csőddel vagy kemény megszorításokkal végződő) adósságtermelésre, a hazudozásra, az ellenségkeresésre mint állandó munkamódszerre, a hatalom arroganciájára, képviselőinek büntethetetlenségére és persze az állandó magyarellenes (és minden különbözőséget gyanúsnak tartó és gyűlölő) légkörre voksol. Aki nem járul az urnákhoz, az lényegében Ficóra, Mečiarra és Slotára adja a szavazatát, mivel annyira közömbös neki az országa (közössége, települése, családja) és saját jövője, hogy öt percet is sajnál a drága idejéből arra, hogy éljen a lehetőséggel és piros lapot mutasson ezeknek az ámokfutóknak.

Természetesen nem arról van szó, hogy az ellenzéki pártok soraiban csupa angyal ülne, akik kizárólag a közjó gyarapításán dolgoztak és csak ezt tennék a jövőben is. De az már elmondható, hogy szakértelemben, őszinteségben, jó szándékban meg a múltban elvégzett munka alapján is akkora különbségek vannak a (jelenlegi) kormány és ellenzéke között, hogy azok túlnőnek a Tátra legmagasabb csúcsain. Ezért a részvétel elmulasztását nem lehet olyan olcsó alibizmussal elintézni, hogy „egyformák ezek mind, úgysem változik semmi, mind lopnak, ha hatalomra kerülnek”. Azért, mert nem egyformák, mert egyáltalán nem mindegy, hogy valaki 1 milliót lop, valaki meg 1 milliárdot (a kettő között ugyanis ezerszeres a különbség), hogy a korrupciót megpróbálja visszaszorítani, vagy maga intézményesíti a közszféra minden szintjén, hogy kormányzása alatt az ország hosszú távú felzárkózása és fenntartható fejlődése szempontjából előre vagy hátra megyünk-e.

Az előttünk álló parlamenti választások arról is szólnak, hogy a többség végre képes lesz-e ellenállni a mindenből többet és jobbat, és a mindent ingyen ígérő (hazudó) politikusoknak/pártoknak, és sokadszorra végre tanul-e a saját és mások hibájából, megpróbál-e józan ésszel és felelősséggel mérlegelni. Például úgy, ahogy nemrég a cseh választók többsége bölcsen nemet mondott a nagyotmondó, de megalapozatlan ígéretekre, és politikai nyugdíjba küldte Fico elvbarátját, aki pedig az illuzionizmus művészetében egy cseppet sem maradt el mögötte. A másik út a hibák megismétlése: a többség újra birkacsorda módjára özönlik majd a populista hordószónokok táborába, amelynek tagjai szemfényvesztő módjára ígéri meg mindenkinek azt, amit hallani akar. Úgy, ahogy annak idején Mečiar és Fico táborába özönlöttek, úgy, ahogy Magyarországon (vagy Görögországban) felültek a tizenharmadik meg tizennegyedik nyugdíjak (és bérek) ígéretének. És főleg ahogy elhitték, hogy a nagyobb jóléthez nem kell többletteljesítmény, elég a kormány jóságos akarata, mert létezik politikusi kegyből osztogatott ingyenebéd, aminek nincs böjtje, büntetlenül be lehet rúgni, és a végén nem lesz fájdalmas a kijózanodás. Most már tudjuk, hogy az lett, méghozzá súlyos elvonási tünetekkel. Kérdés, felfogta-e ezt a szlovákiai választók többsége. Vasárnapra megtudjuk a választ.