A többség és a változás

Zuzana Čaputová

A szociológiában alapvető követelmény a fogalmak pontos értelmezése, mert enélkül nem lehet kutatást végezni.

Mivel hosszú ideje művelem ezt a szakmát, nálam az értelmezés szakmai ártalom, az életem állandó része. Ezért muszáj leírnom, hogyan értelmezem az elnökválasztás első fordulója eredményeinek mondhatni általános értelmezését.  
Sokak szerint Zuzana Čaputová 40,57 százalékos eredménye bebizonyította, hogy az emberek (választók, polgárok) többsége változást akar. Nézzük hát, mi a többség és mi a változás.
Kezdjük a többséggel. 

A választópolgárok 49 százaléka ment el szavazni, 51 százlékuk otthon maradt. Tehát az emberek többsége nem szavazott. 

Vagyis azokat az eredményeket, amelyeket az egyes jelöltek kaptak, nem a többség produkálta. Ezért Čaputová sem a többség, hanem a 49 százaléknyi választó szavazatának 40 százalékát kapta. Viszont a 49 százaléknyi választó szavazatának csaknem 60 százalékát mások kapták. S mivel a 60 százalék megint csak több mint a 40 százalék, az sem érvényes, hogy a többség a változásra szavazott, amennyiben a változás alatt valaki a Čaputová által képviselt vonalat érti.

Ami igaz, az az, hogy a 49 százaléknyi szavazó által leadott voksok közül a legtöbbet Čaputová kapta. 

Csakhogy a „legtöbb” nem ugyanaz, mint a „többség”.

A választási eredmények az én értelmezésemben tehát így néznek ki: a választópolgárok (enyhe) többsége nem választott, a választó 49 százalék többsége, azaz 60 százalék pedig nem Čaputovát, hanem más jelöltet támogatott. Akárhogy is nézzük tehát, a többségre hivatkozni egyszerűen nem felel meg a valóságnak. 

És mi a változás? Változást akarni azt jelenti, hogy a fennálló állapothoz képest valami mást akarunk. Mivel elnökválasztásról van szó, a fennálló helyzet „Kiska”, vagyis a változás az lenne, hogy „nem Kiska”. De az elnökválasztás nem választható el a pártok harcától sem, s e téren a fennálló helyzet egyetlen szóval „Fico”, a változás pedig „nem Fico”. E tekintetben a 49 százaléknyi szavazó Čaputovának adott 40 százaléka egyértelműen azt jelenti, hogy „nem Fico”, viszont Kiska igen, hiszen Čaputová Kiska folytatása, vagyis nem változás.

A 49 százaléknyi szavazó többsége, vagyis a többi jelöltre szavazó 60 százalék nagyobb része is inkább „nem Fico”. Viszont nem is a Čaputová szavazói által elképzelt változás. S ami szinte biztos, hogy ez a 60 százalék nagyrészt nem Kiska folytatását akarta – most elsősorban a szlovákokról beszélek –, mert akkor Čaputovára szavaztak volna.

Persze tudom, hogy ez ma már lényegtelennek tűnik, hiszen a második fordulóra készülve a háttérben már mindenféle egyeztetések folynak. Ami érthető, hiszen a politika elsősorban érdekharc a hatalomért. Csak hát az utóbbi időben már annyi mindenki „hányott” szimbolikusan. Nekem meg engedtessen meg utálni, ha manipulálnak. Ráadásul ennyire szembetűnően. Bár ez sem lep meg, hiszen ez csak egy kicsi része a nagyjából egy éve zajló masszív manipulációnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?