A tbc megfékezése

 

Mások az orvostudomány fejlődésében keresték az okot. Watson mindkét magyarázatot valószínűtlennek tartja. Szerinte a 19. században semmi olyan nem történt az orvostudományban, ami indokolná a tbc visszaesését, hiszen a betegséget érintő operációk csak 1912 után kezdődtek, az antibiotikumos kezelés pedig csak 1944 után. Történt viszont egy dolog, ami igen jelentőségteljes lehet, mondja a biológus, mégpedig az, hogy 1882-ben a német Robert Koch felfedezte a tuberkulózis kórokozóját. Az orvosok egyik napról a másikra a saját szemükkel láthatták a mikroszkópon keresztül, az emberek pedig az ábrázolások alapján el tudták képzelni. És Watson szerint épp ez, a betegség okával kapcsolatban terjedő tudatosság járult hozzá a tbc megfékezéséhez. A manapság elterjedt életvezetési könyvek is hangsúlyozzák, hogy fontos a tudatosság. Fontos, hogy az embernek legyen célja, fontos, hogy tudja, mit miért tesz. Máskülönben nem tudja kormányozni azt, ami (emberileg) kormányozható, s csak ide-oda hányódik az élet tengerén. Azt gondolom, ez a társadalmi jelenségekre is vonatkoztatható. Itt van például az asszimiláció. Négy évvel ezelőtt tartottam egy előadást a leendő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala konferenciáján, ahol az asszimilációt megfékező stratégiákról volt szó. Háromfélét soroltam fel, és azt is mondtam, hogy bár ez evidensnek, kezdetlegesnek és egyszerűnek tűnhet, az a legfontosabb, hogy megfogalmazzuk, miért fontos, miért éri meg, és miért jó magyarnak maradni. Mert aki hajlamos az asszimilációra, azt talán épp ezek a kérdések foglalkoztatják, és nem mindegy, hogy ki válaszol neki, és mit. Főleg mikor sokszor hallhatja, hogy a magyaroknak rossz. Akkor meg miért legyen magyar? „Érezni” a választ nem elég. Fontos? Megéri? Jó? Tudjuk? Tudatosítjuk, hogy miért? Még egy kis kérdőívet is szétosztottam. Összesen ketten válaszoltak. Újabban sokat utazom a csallóközi sárga vonattal. Hosszú idő után találkoztam egy kalauzzal, aki magyarul is beszélt. Persze lehet, hogy többen is tudnak, de ő volt az egyetlen, aki magyarul szólt vissza. Aztán a mellettem ülőktől kérte a jegyet, akik szlovákul válaszoltak, holott előtte magyarul beszélgettek, és hallották, hogy a kalauz szintén beszél magyarul. Semmi közöm hozzá, de azért kicsit elképedtem. Amikor elment a kalauz, mondom nekik, hogy ő ám beszél magyarul. Az utastársak értetlenül néztek. Lehet vele magyarul is beszélni, próbálkoztam. Erre az egyik megszólalt. Magyarul beszéljek vele? De miért?