A Szlovákiai Magyar Kerekasztal Nyilatkozata

Somorja-Csölösztő |

<p>Csütörtökön Csölösztőn gyűltek össze a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának résztvevői. A jelen levő civil szervezetek tagjai a következő nyilatkozatot fogadták el: Húsz év telt el a rendszerváltás óta.</p>

A Somorja melletti Csölösztőn összegyűltek a szlovákiai magyarság civil szervezeteinek, társadalmi intézményeinek és gazdasági szereplőinek képviselői, hogy megvitassák a közösséget érintő legfontosabb kérdéseket, és választ keressenek az előttük álló döntő kihívásokra.


A rendszerváltás, valamint az Európai Unióhoz, a schengeni szabad mozgás övezetéhez és az eurózónához való csatlakozás jelentősen növelte az egyéni szabadság mértékét és tágította az érvényesülési lehetőségeket a szlovákiai magyarok számára is. E történelmi jelentőségű eseményekben fontos szerepet játszottak a magyar közösség tagjai, politikai és civil szervezetei.
Ugyanakkor húsz év sem volt elegendő ahhoz, hogy alapvetően kiegyenlítődjenek a regionális, gazdasági és szociális különbségek a magyarlakta vidékek és az ország többi része között. A szlovákiai magyarság továbbra is jóval kedvezőtlenebb demográfiai, egészségügyi és képzettségi mutatókkal rendelkezik, mint a többségi lakosság. Mi több, tíz év alatt több mint negyvenezerrel csökkent a magukat magyaroknak vallók száma, és valószínűsíthető, hogy a következő népszámlálás újabb jelentős csökkenést mutat ki.


Húsz év alatt nem sikerült megnyugtatóan rendezni a magyar közösség és a többi nemzeti kisebbség státusának kérdését sem. Nem született meg egy olyan átfogó törvényi és intézményi keret, amely az aktuális politikai kilengésektől függetlenül hosszú távon szavatolja a nemzeti kisebbségek tagjainak természetes jogait, és támogatja őket önazonosságuk megőrzésében és ápolásában.
A hatalom a választói és a külföld felé azt hangoztatja, hogy a magyar kisebbség jogai „normán felüliek”. Ezt mi azonban nem így látjuk, a tárgyilagos elemzés, valamint a külföldi példákkal való összehasonlítás sem ezt mutatja. A hatalom minduntalan megkérdőjelezi lojalitásunkat, pedig mi csak azt kívánjuk, hogy magyarként is egyenlő állampolgárai legyünk Szlovákiának. Szlovákia fennállása óta rengeteg jogsértő esetet tudnánk felsorolni, ezek közül most a kisebbségi állampolgárok anyanyelvhasználati jogainak korlátozása ellen tiltakozunk, és szorgalmazzuk a kisebbségi közoktatást segítő háttérintézmény-rendszer létrehozását, továbbá a kisebbségi nyelvhasználat olyan kiszélesítését, amely összhangba hozza azt a Nyelvi Charta és a szlovák–magyar alapszerződés alapelveivel.
Húsz év után azonban önvizsgálatra is kényszerülünk. A jelen helyzet javítását nem csak az államtól és a politikai képviselőnktől kell várnunk. A szlovákiai magyar közösségnek szilárdan két lábon kell állnia. A politikai képviselet mellett meg kell jobban szerveznie önmagát, hogy józanul, kulturáltan, ám egyértelműen és félreértelmezhetetlenül hallassa a hangját az őt érintő kulcsfontosságú kérdésekben.

Ennek érdekében megalakítottuk a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalát olyan reprezentatív, egyeztető fórumként, amely megvitatja a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.


A Kerekasztal magára vállalja a specifikus kisebbségügyi jogvédelmet és jogképviseletet, amihez létrehozza a Kisebbségi Jogvédő Irodát, és kezdeményezi egy olyan átfogó törvényi szabályozás kidolgozását, amely szavatolja a nemzetiségek jogát az őket érintő ügyek intézésében való hatékony részvételre országos, regionális és helyi szinten. A Kerekasztal állást foglal a szlovákiai magyarokat érintő közéleti kérdésekben, és a hivatalos szervekkel szemben érvényesíti a szlovákiai magyar intézmények, szervezetek közös akaratát. A közmegegyezésen alapuló döntéseket a résztvevő intézmények a munkájukban érvényesítik. A következő kerekasztalok előkészítésével a szervező bizottságot bízza meg.


Célunk a hatékony kisebbségi érdekérvényesítés egy demokratikus, polgári elvre épülő, multikulturális állam keretei között, amelyben a polgárok különbözőségükben is egyenlőek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?