Kerek-e a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala?

Valóban kerek a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala? Vagy inkább csak ovális, hogy ugyan szembenézve, ám a szélsőségeket mégiscsak legömbölyítve sokan elférjenek mellette?

Az eredeti idea szerint minél több hazai magyar civil szervezetnek akarunk megnyilvánulási lehetőséget biztosítani. Célunk, hogy eltérő kötődéseik és különböző érzületű tagságuk dacára a terítékre kerülő kérdésekben közös nevezőre tudjanak jutni; így ki-ki a magáénak érezhesse mindazt, amit az SZMK például dokumentumokként megfogalmaz. E vállalásnak abban az értelemben sikerül is eleget tenni, hogy a Kerekasztal tevékenysége és állásfoglalásai nem címkézhetők holmi elfogultsággal. Ha végigpillantok a tagszervezetek listáján, a koordinációs bizottság tagjain, vagy visszagondolok az elmúlt esztendők eszmecseréire, akkor akár az ideológiailag egymástól eléggé távol álló személyek értelmes és megnyugtató párbeszédére, véleményváltására tudok visszagondolni.

Tehát: kerek, ovális vagy netán szögletes?

Úgy érzem, mindmáig kerek. Persze, a kör négyszögesítését megelőzendő, nem árt folyamatosan oldani a lehetséges kontroverziákat.

Elmondható, hogy a Kerekasztal az MKP és a Híd mellett egy, a közgondolkodásra pártbefolyás nélkül ható központ, a civilek „hatalmi” tengelye?

Valóban szeretném, hogy a közös ügyek felvetésében, a működőképes megoldások keresésében centrumként tudjunk hatni a szlovákiai magyarság köznapi/közéleti gondolatvilágára. De semmiképpen sem annak pártviszonylataiban, hiszen nem szándékunk amolyan harmadik pólusként fellépni az MKP vagy a Híd ellenében. Ugyanakkor egy-egy konkrét kérdésben – a racionális gondolkodás elvei mentén – a véleményeink egybeeshetnek, ám akkor sincs szó összejátszásról.

Mondhatnám, az jó, ha a civilek kezdeményezésére a két pártelnök egyszer-egyszer aláír a 2012-es kisebbségi alapdokumentumhoz hasonló közös deklarációt, noha különben inkább vitázik vagy csak üzenget egymásnak – de mit tud tenni a Kerekasztal annak érdekében, hogy a Híd meg az MKP valahogy elviseljék egymást például a regionális politika térképén?

Gondolom, van ennek egy maximalista és egy minimalista forgatókönyve, mi pillanatnyilag inkább az utóbbit követjük, így próbáljuk elejét venni, hogy a különféle konfliktusok árnyékában esetleg elsikkadjanak a közös ügyek. Ennek lehetett konkrét jele a Szlovákiai Magyar Alapdokumentum aláírása. Ténynek tény viszont: nagyon sokszor szembesülünk azzal az elvárással, hogy a Kerekasztal afféle kibékítő mediátorként működjön. Nos, véleményem szerint a Kerekasztalnak nem okvetlen prioritása, hogy a pártokat ráncba szedje; vagy esetleg olyan lépéseket tegyen, amelyeket azok saját mozgásterük szűkítéseként, netán még zsarolásként is értelmezhetnének. A mi leplezetlen szándékunk az ideológia- és pártfüggetlen, józan álláspontok képviselete. Minden egyéb megbékítő „nyomásnak” a polgároktól, a választóktól közvetlenül kellene jönnie. Egy demokráciában ugyanis a politikusok épp a választóik érdekeit képviselik, ezért illenék meg is hallgatniuk az emberek hangját. A Kerekasztal dolga ebben „csak” annyi, hogy a civilek tekintélyével képes legyen olyan érveket felmutatni s vállalni, amelyekért különböző módon – például a politika szintjén – küzdeni érdemes. Ennek tükrében minden tagszervezetünknek ugyan más-más motivációi is lehetnek, de mindegyikük nyilván tudja, hogy miért tartja szükségesnek részt venni a Kerekasztal immár lassan ötéves munkájában.

Tokár Géza eredendően politológus. Ebből az aspektusból nézve mit érez: vajon egyszer is őszintén elhangzott-e, hogy az MKP és a Híd párt együttműködni kíván – vagy csupán alakoskodva mókáznak egymással?

Számomra komoly dilemma, hogy hol végződik T. G. úgymond politikaelemzői, illetve hol kezdődik a Kerekasztal szóvivőjének szerepe. Hiszen nem mindegy, hogy mely elemzésnek és melyik megnyilvánulásnak milyen üzenete van kifelé. Úgyhogy erre a felvetésre én most inkább nem felelnék.

Akkor beszéljünk hát arról, hogy az SZMK miképpen tudja valamennyi tagszervezetének véleményét, álláspontját vállalni.

Elsősorban a konszenzust keresve. Nem arról van tehát szó, hogy bármelyik tagszervezet véleménye hangsúlyosabb volna a többi nálunk tömörülő civil szervezet vélekedésénél. Arra törekszünk, hogy ne kirekesztő, egymás meggyőződését kisebbségbe utaló szavazások útján hozzunk döntéseket, hanem találjunk olyan értelmes megítélési pontokat, amelyekkel mindenki egyet tud érteni. Elvégre ha belegondolunk, számos olyan dolog és köznapi probléma akad, amely ötletes és megfontolt hozzáállással nem megoszt, hanem a közös útkeresést jelzi. Mindig ez lehet az a közös nevező, amely ideológiáktól függetlenül, erkölcsi vagy személyes unszimpátia nélkül mindenki részére vállalható.

Elég ennyi? Ez nem pusztán szimpla siker?

Úgy gondolom, ha a Kerekasztal társadalmi szerepéről, közösen fogalmazott véleményéről beszélünk, akkor elegendő. Ha viszont a különböző megnyilvánulási területeiről, szakmai tekintélyéről esik szó, ott a jogsegélyszolgálattól kezdve például a kétnyelvű „madari.sk” honlapig a szakértők munkája a mérvadó. Ezeken a részterületeken tovább lépünk az okvetlen konszenzust kereső határokon, és lehetőleg a valóságban is alkalmazható, működőképes gyakorlati megoldásokon fáradozunk. Ez két eltérő iránya a Kerekasztal folyamatos tevékenységének.

Mi módon tudnak együttműködni a civil szféra szlovák képviselőivel, törekszenek-e egyáltalán ilyesmire? Például hasonló klíma kialakítására, mint amely a rendszerváltás után a Szlovákiai Értelmiség Fóruma és a Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum közeledését eredményezte?

A szlovákok és a magyarok kapcsolataiban joggal beszélhetünk jobb meg rosszabb, illetve az egymásra találás vagy éppen az elidegenedés időközeiről. Beleértve az értelmiség kölcsönös viszonyát is. Én mégis hinni szeretném, hogy a fenntartható együttműködés kereteiben vannak hosszú távon is fenntartható megoldások. Persze, azt szintén látni kell, hogy az egymás meg nem értéséből fakadó szakadék is óriási. A magyarok is sokszor leegyszerűsítik, vagy nehezen értik meg a szlovák motivációkat; de ugyanez szlovák oldalról különösen érvényes. Ők számtalanszor nem is sejtik, működnek-e itt magyar civil szervezetek, s azok számára melyek a lényeges témák. Mindez egy elemi értetlenség forrása. Ráadásul a kormányzat részéről határozott központosítási szándék tapasztalható. Ennek ellenére mégis érződik mindkét oldal civiljeinek nyitási szándéka, s ezek a jóindulatú lépések óvatosan ugyan, de megkezdődtek.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala fontosnak véli a ’89 óta eltelt negyedszázad háromszori, hosszabb-rövidebb magyar kormányzati jelenlétének elemzését?

Ezeket a tanulságokat objektív tárgyilagossággal tényleg summázni kell. Más kérdés, hogy ezt a Kerekasztal szakértőinek vagy egy tudományos intézetnek kellene-e elvégeznie? Ahogy azon is illenék alaposan elgondolkodni, hogy a pártok és a meglévő kisebbségi intézmények keretei között, az élet különböző területein, milyenek az érdekérvényesítési lehetőségeink. Itt az ideje összegezni: mekkora a mozgásterünk, mit tudunk önerőből megtenni, mi sikerülhetett volna már korábban, és mi az oka, ha önhibánkból mulasztottunk. És megbízhatóan feltárni annak indokait is, hogy miért nem élünk megfelelő mértékben már meglévő jogainkkal. Magyarán tehát elsődlegesen a múlt tapasztalataira alapozva egy széles körben megvitatott, az érdemi változások kitörési pontjait összesítő, tíz-húsz évre szóló stratégia szükségeltetik.

Ettől a maholnap égető gondjai, főként helyi viszonylatokban, aligha fognak enyhülni!

De hát pont ezért fontos általában a civil kezdeményezések, a Kerekasztal tagszervezeteinek hétköznapi szerepe, közéleti tekintélye. Ugyanis sok mindent a politikusainkon kérünk számon, holott számos dolgot mi magunk vagy a környezetünk segítségével helyileg megoldhatnánk. Ha ehelyett kudarcélményekkel vagyunk tele, és a jól működő hazai példák sora helyett csupán a sérelmeinket tudjuk majd három-négy év múlva is ragozni, akkor a civil szervezetek társadalmi, közösségi megítélése sem lesz megnyugtató.

A Kerekasztalnak milyen eszközei vannak arra, hogy, miként mondani szokás, bejutva a családok konyháiba a szlovákiai magyarságot már meglévő jogainak teljesebb kihasználására buzdítsa? Mert bizony egyelőre azokkal sem tudjuk nyelvhasználatilag belakni Dél-Szlovákiát, miközben a többség jóakaratától is függő autonómiát egyfajta varázsszerként rebesgetjük...

A jogérvényesítés alapvető gondunk, nem elhallgatva a törvényesen rögzített lehetőségek és a valós állapotok közötti szakadékot sem. Egy szempont, amit a jog garantál, a másik aspektus pedig az, ami és ahogy ebből a gyakorlatban működik. Nem titok, ha nálunk valaki érvényt akar szerezni a bizonyos szemszögből akár nemzetközileg is védhető kisebbségi jogainak, az többletvállalást jelent számára. Mert adott esetben a hatóságok akadékoskodásával, a társadalom értetlenségével és elemi közömbösségével, az igazságszolgáltatás rosszhiszeműségével kell megküzdenie. Egy ilyen környezet visszafogja a hajlandóságot, hogy éljünk a jogainkkal. Ez a félés mélyen bennünk van. Áttörni csak jó példákkal és a sikerélmények tucatjaival lehetséges, hogy majd egyre többen lépjenek a következetes jogérvényesítés útjára. A Kerekasztal feladata felkarolni, felmutatni ezeket a kezdeményezéseket. De egyben azt is észrevenni, hogy nem egyazon gondokkal vesződnek például a rozsnyói magyarok és a Csallóközben élők.

Mi a véleménye arról a felvetésről, hogy az MKP és a Híd a kétnyelvűség terén elért eredmények alapján döntsön arról, kit jelöl vagy támogat a polgármesteri és helyi képviselői helyekért vívott harcban az őszi helyhatósági választásokon. Ez egyben a sógor-komaság, a szervilizmus egyik ellenszere lehetne, mely szerint ha az illető nem is teljesít valami fényesen, de megbízható és jó párttag!

Ezt abszolút támogatni tudnám. Sőt, el is hangzottak már ilyen kijelentések, bár hogy történt-e érdemben is valami, az egész más kérdés. Ez nyilván a pártok felelőssége, de tényleg ez lehetne a jelöltállítási kódex egy sarkalatos pontja. Persze, részemről ez egyelőre pusztán szabad gondolatfutam. Viszont a pártok számára önpromóciós lehetőség, ha sikerül rábírni polgármestereiket a kétnyelvűség következetes gyakorlati alkalmazására.

A Kerekasztal szó nélkül hagyja/hagyta, hogy a közelgő európai parlamenti választások előtt parkolópályára került a szlovákiai magyar politika legnagyobb nemzetközi tekintéllyel bíró egyénisége?

Mi nem vagyunk abban a pozícióban, hogy konkrétan kijelentsük: kinek van, vagy éppenséggel nincs helye a jelöltlistán. Ez minden párt kizárólagos belügye, függetlenül attól, hogy kiről van szó. Viszont ha ettől az elvtől elvonatkoztatva konkrétan Bauer Edit személyéről van szó, akkor még csak „kerekasztalos” nézőpont sem kell ahhoz, hogy megítélhető legyen az ő tízéves brüsszeli és strasbourgi tevékenysége. Úgy gondolom, igazán értékes politikusról van szó, akinek mindenképpen helye van a szlovákiai magyar érdek-képviseleti struktúrákban. De mert a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivőjeként nem tisztem sem az MKP, sem más párt jelöltállítási gyakorlatát kommentálni, csupán természetes kívánságom, hogy az Európai Parlamentben minél több olyan magyar képviselő legyen, aki hatékonyan képes képviselni a számunkra kisebbségi szempontból is lényeges kérdéseket.