A szimpatikus pápa

<p>Most, hogy a fehér és a fekete füst egyaránt eloszlott a római Szent Péter tér felett, és a pápa megkezdte érdemi munkáját, láthatóvá váltak az első jelek azzal kapcsolatban, milyen típusú jelenlétet várhatunk Ferenc pápától.</p>

 

A 76 éves pápa első nyilvános megjelenésétől kezdve egy könnyedebb és közvetlenebb stílust igyekezett találni, mint elődei – különösen mint elődje, XVI. Benedek. A jelenlegi pápa már bíborosként is a szegényekkel végzett munkájáról volt ismert, és ezt a témát igyekszik pápai tevékenységének középpontjába állítani. Toleranciát, a felekezetek és népek közötti békét hirdeti, társadalmi szolidaritásra hív fel. Ennek ékes példája, amikor a húsvét előtti szertartásos lábmosást egy fiatalkorúak számára fenntartott börtönben ejtette meg, és az általa megtisztelt személyek között akadtak nők és muszlimok is. Ezek a gesztusok természetesen szimbolikusak – nyilván nem oszt, nem szoroz anyagilag, hogy a pápa tüntetően maga fizette ki szállodaszámláját a konklávé idején. Viszont éppen szimbolikus voltuk utal arra, hogy a pápa nagyon átgondolt stratégiát követ, szeretné feljavítani a katolikus egyház imázsát és elhessegetni azokat a véleményeket, amelyek az elmúlt évtizedben egyre fojtogatóbban tekeredtek a katolicizmus nyakára. De vajon elég lesz-e ez az egyház megváltáshoz? Önmagában aligha. A katolikus egyház számos olyan területen van lépéskényszerben, amelyet pusztán a modern média ismeretével és felhasználásával nem lehet orvosolni. Nagy előny a pápa számára, hogy hihető módon mozog ezekben a beállított szituációkban, de ezzel csak nagyobb mozgásteret szerez magának, a lépéskényszert nem szünteti meg. A legnagyobb problémát az egyház és a szexualitás kérdése jelenti. Ez több, különböző súlyú problémát takar egyszerre. Ott van az egyházon belüli pedofília problémája, amelynek őszinte és gyökeres kivizsgálására az előző pápának nem volt ereje és/vagy hajlandósága. Ott van az abortusz, az óvszerhasználat és a melegházasság kérdése, amelyek egyaránt fájó pontnak számítanak, és amelyekben a hívők és pásztoraik véleménye nem teljesen kompatibilis. És végül ott vannak az egyházon belüli kérdések – úgy, mint a jelenleg már meghaladottnak tűnő, de körömszakadtáig védett cölibátus, illetve a női papok kérdése. Nyilvánvalóan nem ezek az egyház egyedüli gondjai – említhetném még a korrupciót, az egyházak közötti viszonyokat, az evolúció körüli abszurd hitvitát, illetve a hívők csökkenő számát –, de azt gondolom, hogy pont az egyház és a szexualitás témaköre az, amely a leginkább befolyásolja majd a hívők – és különösen a fiatalok! – hozzáállását az egyházhoz és annak új vezetőjéhez. A hírek szerint azonban Ferenc pápa a katolicizmus konzervatív szárnyához tartozik, és ráadásul a római egyházi körök rutinos, bennfentes tagjának számít. Ez veszélyforrásnak tűnik – nyilvánvaló, hogy bár rövid távon a fent említett közvetlenségével Ferenc kiérdemelheti „a szimpatikus pápa” pozícióját, hosszú távon csak akkor lehet nagy formátumú egyházi vezető, ha hajlandó szembeszállni a fenti démonokkal és releváns, kortárs válaszokat adni rájuk. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?