A Sziget szociológiája

Most országimázs-szempontból próbálom „feldolgozni” ezt a tizennyolc éve kezdődött történetet. Az egykori Sziámi-táborból indult sátoros ünnep a szemem előtt fejlődött nemzetközi eseménnyé. Ma már szinte több a külföldi hetijegyes, mint a magyar. Azaz belföldi kultúreseményből európai hírűvé nőtte ki magát a Sziget, ami egyedi jelenségnak számít, legalábbis más országokból nem tudok hasonló példát felhozni. A legnagyobb angliai fesztivál, a Glastonbury például 90 százalékban briteket vonz, a németek legnagyobb ilyen rendezvényét is túlnyomórészt hazaiak töltik meg.

Viszont az évek alatt kiszorult a Szigetről a kispénzű magyar közönség, amelynek eredetileg kitalálták ezt a dolgot, helyébe középosztálybeli fiatalok léptek. A folyamat már nyolc-tíz éve érzékelhető volt, mára pedig világossá vált, hogy csak a tehetősebb magyarok tudják megfizetni a hetijegy árát, a többiek inkább kinéznek maguknak egy-egy napot, és 12 ezer forintért napijegyet váltanak. Viszont a kezdeti heti 10-12 világsztár helyett ma már napi 20-25 ismert külföldi zenekar koncertje közül lehet választani, és ha ezekre a koncertekre egyenként váltanánk jegyet, jóval borsosabb lenne a végösszeg. Sokat fejlődött az infrastruktúra is – a vécéktől a szolgáltatásokon át a hangosításig – ennek pedig ára van. Persze sokan visszasírják a régi szigeteket, az 50 forintos zsíros kenyérrel és a vörösboros kólával, valamint a nagyszínpadon fellépő hazai zenekarokkal, ám úgy tűnik, a szervezők az üzletpolitikán túl a társadalmi igényekhez is alkalmazkodtak. A magyar előadók már csak a nulladik napon léphetnek a nagyszínpad deszkáira, a büfés pedig először angolul kérdezi meg, hogy mit kérünk. A külföldi fiatalok viszont egy derűs, vidám, sokszínű társadalom benyomását kapják – ha úgy tetszik, egy álomvilágba csöppennek, ahol mindenki nyitott, toleráns, és ahol más szabályok érvényesek, mint odakint, a való világban. Ha nem akarják, nem tudják meg, hogy mindez egy vágyálom kivetítése egy elképzelt országról. Amiért a magyarok is szívesen zarándokolnak el a Szigetre. Ez a fesztivál a kezdetekkor egy boldog és felszabadult Magyarorság közvetlen kulturális lenyomata volt, aztán az évek során a hangulat „úgy maradt”, miközben a külső társadalom sajnos nagyon megváltozott. Ezért érzi úgy az ember, hogy bárcsak sose kellene kilépnie erről a jelképes és valós szigetről. És ezért mondják a külföldiek, hogy nem is annyira a program, mint a helyszín atmoszférája vonza őket Budapestre. A magyarokat nem mertem megkérdezni ugyanerről...