A szeretet ünnepe

Bolygónkon a gazdagság sosem látott magaslatokat ért el az antropocén alatt. Ennek ellenére egyre több ember kerül a szegénység küszöbére, és még több csúszik fék nélkül bele – úgy, mintha egy szánkón ülve valaki meglökte volna őket egy jeges-havas meredek lejtő felé. Világszerte. Európában. Szlovákiában. Pedig egyre több gazdagságot termelünk, a korporációk óriási nyereségeket könyvelnek el, és mégis. A több évtizede domináló leszivárgó gazdaságmodell egyre csak felfelé szivárog, a rés a gazdagok és szegények között napról napra tágabb.

Aki figyelmesen jár kint Pozsony város utcáin, annak feltűnt: a kapualjakban, a buszmegállókban és a tekintetek elől elbújtatott zugokban a hajlékot kereső emberek száma gyarapodik. Egyre több ember kényszerül arra, hogy lakóházak szemétkonténereiben keressen élelmet, a sárga, műanyaghulladékos kukákban keressen visszaváltható műanyag flakonokat, sörösdobozokat. Utcáink lassacskán kezdenek amerikai nagyvárosok utcáira hasonlítani. A televízióból, internetről ismert helyzet, ahogy az emberek, akik sok esetben teljes munkaidőben dolgoznak, az utcákon sátoroznak, még nálunk nem következett be. De ez nemcsak Szlovákiában, hanem egész Európában is egyre gyakoribb jelenséggé válhat, ha döntéshozóink tovább fogják részben tehetetlenül figyelni, részben rossz döntésekkel próbálni megoldani a brutális inflációt, ami az Ukrajnában zajló háború, a hamarosan három év pandémia és a nagy társaságok kapzsisága által alakult ki.

És akkor a nyugaton, nálunk, minden nehézség ellenére egy földi paradicsomban élünk ahhoz képest, hogy mi folyik a szomszédunknál, ahol Oroszország szorgalmasan dolgozik azon, hogy kiirtsa az ukrán lakosságot. Minden nap bombák. Minden nap vérontás. Tömegsírok, kínzókamrák. Erőszak és gyötrelem. Egész falvak, városok megsemmisítve. És aki békés földre menekül, azt egyre kevesebben fogadják szeretettel a határoknál. Kezd a még békés Európa lakossága belefáradni a háborúban szenvedő szomszéd megsegítésébe.

Háború sajnos más régiókban is folyik. A Közel-Keletről már évek óta érkeznek menekültek, akiknek otthonaikat ugyanúgy megsemmisítették az égből potyogó bombák, akiknek megélhetésük porrá vált nemcsak a technológiapusztítás, hanem az egyre erősödő klímaváltozás miatt is. Őket még olyan sokáig sem fogadták szeretettel a jólétben és békében élő országok, mint az ukránokat. Gyakran nyílt utálattal fogadták őket, mert míg az ukránokon első ránézésre nem látszik, hogy „idegenek”, addig a barna bőr rögtön megüti a fehér ember szemét. Vallásuk is fóbiát vált ki Európa lakosságának jelentős részében.

De a menekültek száma csak növekedni fog. Az afrikai kontinens éppen óriási militarizálásba kezd elsüllyedni, a világ nagyhatalmai a térség gazdag nyersanyaglelőhelyeiért versengenek. Vér nélkül az nem marad. Ez és hozzá a klímakatasztrófa által kiváltott egyre csak növekedő szárazság arra ösztönzi az embereket, hogy biztonságosabb életteret keressenek.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bűn volt boldogan eltölteni a saját karácsonyi ünnepeinket, miközben roskadozott az asztal a finomságoktól, és ha volt karácsonyfánk és még ajándékok is felbukkantak alatta. Legyünk boldogok! Nevessünk sokat szeretteinkkel, találkozzunk barátainkkal, együnk és igyunk jókat! De használjuk ki a nyugodt pillanatokat arra is, hogy elgondolkodjunk azon, honnan jön ez a jólét, és milyen döntéseket kell hoznunk ahhoz, hogy ne csak nekünk maradjon meg, hanem mások is megélhessék!

Karácsony a szeretet ünnepe, de valójában a szeretetet, a humanizmust, a testvériséget egész évben ünnepelni kéne. Szolidaritásra van szükség a bolygónk lakossága között. Ne csak karácsony kapcsán gondoljunk az elnyomottakra! És ne felejtsük el a szeretetet Földünk ökoszisztémája felé is kiterjeszteni! Hogy még sok karácsonyt élhessünk meg mi és utódaink!