A szalonképes partner

Robert Fico megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen. Legalábbis jövőre, kormányalakításkor, merthogy a jólértesültek szerint kádéhás-emkápés-smeres-dzurindás kormány lesz, s ennek felállítása csak Ficóval megy. Kezdődhet tehát a közvélemény és a választó agyának megdolgozása, ha úgy tetszik, az a fajta kétes művelet, amellyel ezt az MKP-s választók torkán is le akarják snyomni. Tartok tőle, nem fog menni. Miként ismerősöm fogalmazott: ha azt veszi észre, hogy Ficót bármilyen módon szalonképes, megbízható partnerként próbálják beállítani, akkor az MKP máris vesztett öt szavazatot, az övét és a családjáét. Persze, mi az az öt szavazat? Semmi. Légypiszok. Ám az a baj, hogy túl alacsony a hányingerküszöb. Aki legszívesebben úgy szabályozna világpiaci árakat, mint egykor Sztálin parancsolt rá a folyókra, hogy azok visszafelé folyjanak, de most, azonnal, aki alkotmányt sutba vágva kotorászna a mások zsebében, aki egy legitim kormányt bérencnek tart, s aki politikájában még mindig Mečiar legjobb tanítványának bizonyul, az egyszerűen nem lehet partner. A megyeszinten fabrikált, nacionalista-populista ellenkoalíciókban játszott szerepről már nem is beszélve. Majd idomítjuk, lefaragjuk a stílusát... Nem megy. Mi lesz a végtermék: elegáns palackba töltött lőre? S egyáltalán, miért kellene odáig alacsonyodni, hogy komolyan vegyük a népvezért? Mi éri ezt meg? A bármi áron kormányon levés? A maradék hitelünk lerombolása árán is? Merthogy elég legyen már a valaki ellen szavazni játékból, igen ám, de közben olyan embert és pártot fogadni magunk közé, aki a „mindenki ellen” játékban örök ezüstérmes az SNS mögött? A politikában valóban nem számítanak az érzelmek. Nekem viszont felfordult a gyomrom.