A szakszervezetek esete az inflációval

Akár dicsérni is lehetne a kormányrúdnál álló politikai döntéshozók ügyességét, de utaltunk rá, hogy az alacsony infláció elsősorban a recesszió velejárója. Meg a szerencséé, hiszen tavaly ilyenkor az infláció nagyobb volt, mert a hagyományosan kockázatos mezőgazdasági ágazatban megugrottak az árak. És ne feledjük, azért a hatósági árakkal is ügyesen lehet manipulálni, de ez mostanság leginkább Magyarország esete. A nagyon alacsony infláció, ha úgy tetszik, az árstabilitás mindenkinek jó. Igaz, rövidebb távon a kormányzat hajlamosabb az infláció gerjesztésére, mivel a magasabb árak és bérek egyben magasabb adót is generálnak. Ezt a gazdaságpolitikát azonban térségünkben legfeljebb a 90-es évek elején alkalmazták. A szinte érzékelhetetlen mértékben emelkedő árak és bérek mind az állami, mind a magánszférában javítják az előrejelzések pontosságát, és végeredményben hozzájárulnak a gödörből való kilábaláshoz. Az elégedetlenség, mondhatni szokásosan, a szakszervezetek részéről tapasztalható. Tulajdonképpen jogosan érvelnek azzal, hogy tavaly nálunk háromszor gyorsabban növekedett a termelékenység, és ebből valamennyit azért át lehetne adni a dolgozóknak. Ezért egy igen merész béremelést, 12%-ot javasolnak, a termelékenységi javulás felét. A szakszervezeti vezetők magukat diszkvalifikálják, ha teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő. A látszólagos igazuk mellett megfeledkeznek arról, hogy egyben a nemzetközi verseny is élesedett, a befektetőkért és a tőkéért még jobban kell harcolni. A még mindig a szocializmusból táplálkozó generációnak végre meg kell tanulnia, hogyan működik a kapitalizmus. Igen, a válság tőlünk függetlenül alakult ki, de negatív hatásai elől mi se tudunk kitérni. Néhány éve volt lehetőségünk átélni egy ritkaságszámba menő expanziót. Akkor azt sikeresen meglovagoltuk, akkor valóban gyorsan nőttek a reálbérek és zárkóztunk fel a Nyugathoz. Jelenleg viszont térségünk alkupozíciója rossz, most a túlélésre kell játszani. Gazdasági reformokat persze most is végre lehetne hajtani, de erre legkevésbé éppen a szakszervezetek kedvence, Robert Fico kapható.