A sérelmek szavatossága

Közben talán mindenki tudja, napi gondjaink ezzel nem oldódnak meg. Arról nem is beszélve, hogy a dekrétumokat a szlovák kormánynak eszébe sincs kidobni a szlovák jogrendből. De még ha ki is dobnák, mi változna? Néhány asztaltársaságnak eggyel több oka lenne koccintani az esti iszogatásnál, a történelemkönyvekbe pedig bekerülne egy újabb dátum. Gyerekek, ezt írjátok a füzetbe is: ekkor törölte el Szlovákia véglegesen a Beneš-dekrétumokat.

Még ma is jócskán élnek azok közül, akik a dekrétumok hatását a bőrükön érezték, nekik nyilván szolgáltatnának ezzel a politikusok némi erkölcsi elégtételt. De talán nem ezen az úton kellene elindulni. Ha valamelyik jelenlegi szlovák kormánytag nagy nehezen ki is nyögne néhány közhelyet bocsánatkérés gyanánt, utána egyből azt hinné, hogy valami óriási tettet hajtott végre. Sokkal hasznosabb lenne, ha a dekrétumok ügyét azzal simítanák el, hogy a szlovákiai kisebbségek jogállásáról, kultúrájáról (ne adj isten önrendelkezéséről) elfogadnának néhány példaértékű törvényt, hogy elmondhassák: nem volt egy szép húzás a háború utáni kitelepítés, de nézzétek csak, manapság teljesen máshol tartunk, és olyan jó itt a kisebbségeknek, hogy megfordult az elvándorlás, nem Magyarországra költöznek tömegesen az itteni magyar fiatalok, hanem a magyarországiak jönnek ide. Ez az, ami egy darabig biztosan nem lesz. Mire pedig lehetne, addigra talán már senkit nem fog érdekelni az egész dekrétumosdi. Vegyük csak a törököket, akik 150 évig sanyargattak minket, vagy a Habsburgokat, akik 400 évig ültek a nyakunkon. Ha egy miniszter most idejönne Törökországból vagy Ausztriából azzal a céllal, hogy bocsánatot kérjen ezek miatt a sérelmek miatt, valószínűleg jót nevetnénk rajta. Ebből egy dolog következik, hogy a történelmi sérelmek is csak olyanok, mint a legtöbb árucikk az élelmiszerboltban. Egy idő után lejár a szavatosságuk.