A saját időnk

Bár sokszor halljuk, mondjuk, hogy nincs idő semmire, az adatok mást mutatnak. Minimum 95 százalékunknak van hétköznap és hétvégén is szabadideje, vagyis olyan idő, amelyet szabadon választott tevékenységgel tölthetünk. A szlovákiai magyarok kétharmadának hétköznap 1 órától 4 óráig terjedő szabadideje van (legtöbbjüknek két óra, de az átlagos szabadidő-mennyiség hétköznap 4 óra), hétvégén pedig ugyancsak kétharmaduknak 3 és 10 óra között mozog a szabadideje (átlagosan 7 óra). Ez nem kevés idő. Vajon mivel töltjük? Az emberek több mindennel tölthetik a szabadidejüket, ezért három tevékenységet tüntethettek fel. A válaszadók 40 százaléka elsődleges szabadidő-tevékenységeként a barátokkal való találkozást és szórakozást említette, 26 százalékuk a különféle kulturális tevékenységeket (olvasás, filmnézés, zenehallgatás), 13 százalékuk a kedvenc hobbit (a halászattól a kézimunkázáson keresztül a számítógépes programok készítéséig), 9 százalékuk pedig a családi programokat (közös főzés, beszélgetés, kirándulás). Második és harmadik tevékenységként leggyakrabban a kulturális tevékenységek és a családi programok szerepeltek. Kevésbé jellemző tevékenység az aktív sportolás (alig 3 százalék tüntette fel), valamint a különböző rendezvények látogatása, illetve szervezése. Az előbbi a válaszadók fél százalékára, az utóbbi egy tized százalékukra jellemző. Ez egyébként egy tipikus posztmodern portré: az emberek egyrészt individualizálódnak, másrészt társas igényeiket – mert azért azok is vannak – nem tömeges eseményeken, hanem szűkebb körben, párban, a közeli barátok, családtagok társaságában élik ki. Persze van azért egy tömeges helyszín, amelyet a posztmodern magyar emberek nagy része sem vet meg, ez a bevásárlóközpont. Ám ez sem ellentmondás, sőt. A plázában az individuum anélkül tud feloldódni a tömegben, hogy közben sérülnének érintetlenségének határai. Ahogy a híres lengyel származású szociológus, Zygmunt Bauman mondja, a pláza a szemlélődés helyszíne, ahol színészek is vagyunk, de nézők is. A szabadidő-tevékenységek lényegének a szakirodalom a személyiség fejlődését tartja. Épp ezért nem is az a fontos, hogy ki mit csinál, hanem az, hogy a tevékenységnek legyen számára pozitív hozadéka, hogy teste, lelke épüljön, töltődjön általa. Érdemes ezen elgondolkodni, mert repülnek az órák, évek. S a szabadidőnk (is) véges.