A rozsda és a szerelem

Elkezdett mesélni, de egy tapasztalt kolléganő félbeszakította, hogy mi ilyesmivel nem foglalkozunk, mire szegény, elment. Mi volt a baj, kérdeztem. Olyan giccses ez a történet, ilyen szerelem nincs, biztos valahol olvasta a bácsi, azt reprodukálja, válaszolta a kolléganő. De engem nem hagyott nyugodni a dolog, és nagy örömömre másnap a főszerkesztőnő, miután elmeséltem neki a történteket, szabad kezet adott. Induláskor jutott eszembe, hogy a bácsinak csak a nevét tudom és a városkát, ahol lakik, a címe bizony nincs meg. De ugyan mi állíthat meg egy olyan eltökélt fiatalt, amilyen voltam?

Elindultam hát a masszív, nehéz, terepjáró magnóval. Egy szó mint száz, megtaláltam a nyolcvanéves férfit, mert város ide vagy oda, akkor az emberek még ott is jobban ismerték és számon tartották egymást, mint ma. A történet szomorú volt, a végét leszámítva. Fiatalkorában egymásba szerettek egy lánnyal, de ő szegény legény volt (mint a mesékben), s a szerelmüknek lőttek (nem úgy, mint a mesékben), mert a lányt máshoz kényszerítették a szülei. Aztán ő is megnősült. Aztán sokára megözvegyült. És akkor eszébe jutott a régi lány. És megkereste. Megtalálta. Özvegy volt már ő is. És nyolcvanévesen mégiscsak beteljesedhetett a szerelmük. Mert a régi szerelmet nem eszi meg a rozsda, zárta mondandóját az „ifjú” vőlegény.

Az olvasóknak tetszett a sztori, olyan, mint egy regény, írták sokan. Igen, olyan volt, de hát az élet a legjobb regény(író)! És ma is produkál hasonló történeteket.

A férfi, ez már egy másik, szlovák szülők gyermekeként (apja partizánok tolmácsa volt a szlovák nemzeti felkelés idején, anyja 68 után emigrált) Franciaországban született. Kamaszkorában egy nyáron a Szajna partján megismerkedett egy lánnyal. Egymásba szerettek, de csak a következő nyáron találkozhattak újra, mert a fiú külföldön tanult. Persze leveleztek, klasszikus módon (hol volt még az internet!). Amikor a lány apja rájött, elment a fiú szüleihez, hogy megtudja, mifélék, és amikor kiderült, hogy emigránsok, megtiltotta a lányának a kapcsolatot. És teltek az évek. A fiúból férfi lett, elvett egy szintén emigráns lányt. A házasság egy idő után felbomlott. A férfi nem találta helyét, és elindult felfedezni az óhazát. Nagyon megtetszett neki, ma már az év egy részét Szlovákiában tölti. S amikor nyugdíjba ment, kinyomozta, hol él a régi szerelme. Időközben ő is elvált, visszavette a régi nevét, így tudta megtalálni. S azóta már a francia asszony is többször járt Szlovákiában.
Karácsonykor újra jön. Jegygyűrű várja a fa alatt. Szerintem sejti.