A regisztrációnak annyi

<p>Mégsem lesz kötelező regisztráció a 2014-es parlamenti választás előtt Magyarországon, jelentette be Rogán Antal múlt pénteken, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a magyar alkotmány több átmeneti rendelkezését, többek között a regisztrációról szólókat is.</p>

A magyar kormány kétharmados parlamenti többsége a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elmúlt két évben teljesen átszabták az ország politikai képét. Ennek része volt a választási rendszer megváltoztatása is, csökken a parlament létszáma, megváltoztatták a választás módját, szavazati jogot kaptak a határon túl élő magyar állampolgárok. Az alkotmány elfogadásának időpontjában még nem volt egyértelműen kialakult kép a választás lefolytatásának módjáról, ezért azt egy később elfogadott, az alkotmányhoz csatolt, úgynevezett átmeneti rendelkezésben írták le. Ebbe a törvénybe foglalták bele tavaly azt a formulát, hogy a magyarországi állandó lakcímmel rendelkező állampolgárok csak előzetes regisztráció alapján szavazhatnak. Az előzetes regisztráció nem teljesen ördögtől való dolog olyan országokban, ahol nincs lakossági nyilvántartás. Ám Magyarország – ahogy Szlovákia sem – nem tartozik ebbe a kategóriába, ezért volt óriási a felháborodás, és a Fidesz nem tudta lemosni magáról azt a vádat, hogy csak magának akart kedvezni, magyarán: csalni a választások alatt. Persze nem a szavazás napján, a szavazatok megszámlálása során, hanem még a választások előtt, a regisztrációval. Mivel az összes magyarországi párt közül a Fidesz rendelkezik a legstabilabb szavazóbázissal, a legközvetlenebb a kapcsolata szavazóival, s az évek alatt tökéletesített saját választói listájának hála minden segítséget megadott volna potenciális szavazóinak, hogy ne felejtsenek el feliratkozni. Mivel milliós nagyságrendű szavazóról van szó, valóban komoly logisztikát igényelt volna ez a feladat. A többi párt pedig, mivel sem annyi pénze, sem akkora logisztikai háttere nincs, már a regisztráció alatt elveszíthette volna potenciális szavazói egy részét. Így nagyon könnyen olyan helyzet állhatott volna elő a 2014-es választások napján, hogy hiába több a kormánnyal elégedetlen szavazó, mivel nem regisztrált mindenki, a Fidesz akár 1–1,5 millió szavazattal is megnyerhette volna a választásokat, ha az országban mondjuk négymillió ember akart volna szavazni, de nem mehetett volna el mindenki.

 Az Alkotmánybíróság ezt a törvényt semmisítette meg, egyértelműen kifejezve, hogy a regisztráció bevezetése nem nyújt egyenlő esélyt minden állampolgárnak a szavazásra. A Fidesznek a múlt héten még volt egy gyenge próbálkozása, hogy a regisztrációt közvetlenül beleteszi az alkotmányba, és akkor már az Alkotmánybíróság sem szólhat bele, de aztán rájöttek, hogy ez már túl durva húzás lenne. Így inkább meghátrált, s a múlt héten Rogán Antalnak jutott a csúfos feladat, hogy bejelentse, mégsem lesz regisztráció, slussz-passz, magyarázat nem kell. Magyarországon az emberek többségének elege van a politikából, napi szinten már nem is foglalkoznak vele. De négyévente azért a többség legalább egy nap el akarja mondani, hogy mi a véleménye. A Fidesz a regisztrációval bizonyos emberektől ezt az egy napot is elvette volna. Szerencsére nem sikerült.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?