A múlt nálunk még nem nevetséges

Harcolnak a szélsőségesek ellen, például azzal, hogy műveltek és jókedvűek. A szöveg angol, német akcentussal, a zene a Rammstein stílusát idézi. A videó arra épül, hogy a németek tanultak a gyilkos múltból és most tankok helyett bicikliken közlekednek, toleránsak, büszkék arra, hogy nem büszkék magukra, különfélék, elfogadják a multikultit, aktívak, szabadok... A videó üzenete véresen komoly, de a forma nagyon szórakoztató. De vajon lehet viccelni egy olyan témával, mint a náci múlt?

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"264763","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Ebben az esetben tökéletesen működik. A kollektív bűnösség helyett kollektív okulás a múltból, saját hibáinkból. Néha úgy tűnik, mintha Szlovákiában a békés együttélésre az lenne a legjobb megoldás, hogy nem beszélünk a múltról. De ez a hallgatás idővel csak még nagyobb félreértésekhez vezet. Tudom, hogy nem lehet rögtön viccet csinálni a múltból, túl fájdalmas és érzékeny ez a téma.

Németországban hetven évig eltartott, míg a társadalom kibeszélte a náci korszakot, számtalan könyvet adtak ki, filmet forgattak róla, bekerült az iskolai tantervekbe.

Nemrég egy holokauszt túlélő emlékiratait fordítottam, gondoltam, nem lehet benne semmi, amin meglepődnék, hiszen oly sok holokausztfilmet láttam már és még több könyvet olvastam róla. Aztán meglepődtem, hogy ez a túlélő időnkét dicsér egy-egy német katonát, hogy milyen kedves volt hozzá, mivel segítette. Máskor pedig megemlítette valamelyik zsidó társát, aki valami rosszat tett vele, vagy embertelenül viselkedett. Nehéz az egyes emberek szintjén megmondani, ki bűnös és ki áldozat.

A német példa azt mutatja, hogy először őszintén kell beszélni a múltról, aztán meghatározni az értékeket, amelyeket most képvisel az állam, és ezek alapján felépíteni egy egészséges társadalmat, amelynek a tagjai büszkék lehetnek arra, hogy kik és mire képesek. Csak ezután merjünk – ha merünk – tréfálni azzal, hogy mit tettek elődeink.