A motorosok jó emberek

Ez mondjuk majdnem olyan, mintha valaki húsvétkor ünnepelné a karácsonyt, de hát ne csússzunk el a részleteken, nem ez a lényeg. Hanem hogy a sajtó annyit foglalkozott velük, hogy a gyanútlan polgár azt hihette: ennek az eseménynek valami jelentősége is van. Mintha egy nemzetközi politikai csúcstalálkozót tartottak volna legalábbis. Beengedjük őket? Ne engedjük? Szerencsére oroszbarát ország vagyunk, így ezen érdemben nem is gondolkodott el senki. A lengyelek meg a németek bezzeg megtiltották nekik a belépést, amivel nagyjából ugyanazt érték el, mint azok, akik ennek az ellenkezőjét tették. (Nem áruljuk el, mi az, csak annyit, hogy „s” betűvel kezdődik.) Pánszláv lelkületű polgártársaink vidáman köszöntötték az emlékezni vágyó orosz motorosokat a pozsonyi Slavínon: volt kenyér, só, Ján Čarnogurský vörös rózsával, nacionalista kommunisták, lelkes fiatalok, meg ami kell. Nincs ebben semmi furcsa, mindenki azzal tölti a szabadidejét, amitől jól érzi magát. Van, aki curlinget néz a tévében, mások meg szobabicikliznek vagy Daniel Steel könyveket olvasnak. De azért az, hogy mindössze öt motoros tette nálunk tiszteletét, nyilván rosszul esett az ünneplőknek, ha nem is mutatták ki. Az Éjszakai Farkasok talán még nem hallottak Szlovákiáról, így nyilván világpolitikai jelentőségével sincsenek tisztában. Vagy nagyon is tisztában vannak vele, ezért jöttek öten? Sose tudjuk meg. Mindenesetre a motorosok (ha igazi motorosok voltak) a kenyér és a só helyett talán jobban örültek volna a sörnek meg a sült kolbásznak, de hát ugye az államalkotó etnikum vendégszeretete nem ismer tréfát, ezt bárki megtapasztalhatja a belföldi éttermek 80 százalékában. Illa berek, nádak, erek, a motorosok jó emberek – énekelte annak idején a Beatrice, és énekli a motoros találkozókon még most is. Ennél nagyobb bölcsességet azóta se mondott senki ebben a témában, és nagyon úgy néz ki, nem is fog.