A mindenható

A közösségi oldalakat – amelyek ma már a legtöbbeknek a legnagyobb hír- és információforrások, ha nem az egyetlenek – algoritmusok irányítják. Ez az a technológia, amely eldönti, mi kerül a szemünk elé, kinek a tengerparti, bikinis fotóját látjuk, milyen cuki posztok jelennek meg a hírfolyamban, és melyek azok a témák, amelyek érdekel(het)nek bennünket. Ha az algoritmus úgy dönt, hogy egy-egy poszt lényegtelen, akkor annak tartalmát senki se fogja látni, legfeljebb, ha gazdája fizet érte, igaz, akkor sem tarolja le a napi hírfolyamot, csak mutatóba, néhány ismerősnek és azok ismerőseinek. Csak azért, hogy a „megrendelő” lássa, az algoritmus próbálkozott, de ez van, nem volt érdekes a poszt. És a következő alkalommal talán megpróbál olyan tartalmat írni, amelyik „tetszik” az algoritmusnak. Mert az irányít. A közösségi oldalak üzemeltetői pedig bezsebelik a pénzt. És ez a lényeg. Minden a pénzről szól, az elvek, az értékek, az alapvető normák már régen elfelejtődtek, azokat felfalta az…, igen, az algoritmus.

Semmiképp sem elítélendő, hogy egy cég a bevételre, a profitmaximalizálásra hajt. És megpróbálja kihozni a maximumot az üzletből. Ám amikor ezt gátlás nélkül teszi, az már felháborító. Ahogy a cukrászdában sem illik eladni a megromlott süteményt, a hentesnél a penészes, rothadó húst, és a pékségben a három napja kisült, már-már fegyvernek is használható kiflit, úgy a közösségi médiában is kellene egy határvonal, meddig tolerálható a „bevételt mindenáron” filozófiája. A jelenlegi zéró korlát már emberek (tíz és száz)millióinak tette tönkre az életét, a családi-baráti kapcsolatait, sok esetben tragikus végkimenetellel.

Az algoritmus egyik feladata, hogy minél tovább az oldalon tartsa a felhasználót – ehhez pedig az a legjobb, ha hergeli, ha olyan tartalmakkal tölti a hírfolyamát, amely indulatokat vált ki belőle. Mintha azt kérdezné magától: mivel tudom a legjobban felhúzni az agyát? S hogy a projekt még hatékonyabb legyen, azokat, akik hasonló indulatokkal reagálnak egy-egy posztra, vagy adott témában hasonló a véleményük, egy véleménybuborékba zárja, ahol egymást hergelve, erősítve órákat töltenek a közösségi oldalon – és minden egyes így eltöltött perc bevételt hoz a konyhára, mármint a Facebook, Twitter, TikTok stb. konyhájára. Csörög a kassza. Minden más lényegtelen. Így működik az algoritmus. A véleménybuborékba zárt emberek pedig a folyamatos hergelésnek köszönhetően egyre agresszívebben állnak a „másik” oldalhoz, már meg se hallgatják őket, a véleményeiket, az érveiket.

Mintha két világban élnénk. Van a mi igazunk, és van az ő hazugságuk. „Ők” tudják, mi történik valójában, a másik oldalt a háttérhatalom irányítja, így az nem is lényeges. Félnek, rettegnek, és abszurdabbnál abszurdabb teóriákkal állnak elő – ahogy azt az algoritmus, a minden(re)ható intézte.

Egy valamiről azonban elfeledkeznek: a bárányok egész életükben attól rettegnek, hogy megeszi őket a farkas. De végül a pásztor főz belőlük finom pörköltet…