A Megasztár elárasztja Európát?

A két döntős Stinggel koncertezik majd, miközben már több európai csatorna érdeklődik a műsor licence iránt. A Tv2 szerint egy Megasztár EB-döntő sem kizárt.

A két döntős Stinggel koncertezik majd, miközben már több európai csatorna érdeklődik a műsor licence iránt. A Tv2 szerint egy Megasztár EB-döntő sem kizárt.



"Hétfőtől lehet jelentkezni a Megasztár második szériájának válogatására, de azt még egyelőre nem tudjuk, hogy ősszel, vagy már augusztus végén képernyőre tűzzük-e a tehetségkutató műsor új részeit" - mondta el kérdésünkre Kereszty Gábor, a Tv2 vezérigazgatója a Megasztár döntő után rendezett sajtótájékoztatón.

Az új széria ötlete azonban még annyira friss, hogy a csatorna vezetése nem döntötte el, hogy megtartja-e a régi műsorvezetőket és a jól bevált zsűrit, vagy új arcokat keres erre a feladatra.


Kereszty Gábor kérdésünkre elmondta, hogy a csatorna még hosszú ideig számít a Megasztár tizenkét döntősére, mindenképpen kiadnak még egy válogatás albumot a műsor legjobb dalaiból, sőt DVD-n is megjelenik majd a Megasztár első sorozata.

"Kiemelt figyelmet fordítunk a tizenkét énekesre, nem engedjük, hogy úgy érezzék, hogy elfelejtik őket, mihelyt véget ér a televíziós műsor. A csatorna számos műsorában feltűnnek majd, koncerteket szervezünk számukra, és egy külön stáb egyengeti a karrierjük" - mondta el Kereszty, aki hozzátette: "A Tv2 pszichológust is biztosít a Megasztár szereplőinek, hogy feldolgozhassák a hirtelen jött népszerűség terheit.

A Megasztár tizenkét döntősének első albumaira elővásárlási joga van a műsor hanganyagát is kiadó Sony Musicnak, így elképzelhető, hogy mindegyiküknek lesz saját lemeze. Ha valaki azonban nem kell a lemezkiadónak, akkor szerződése értelmében elmehet akár egy konkurens céghez is.

A műsor két döntőse számos koncertet ad majd a közeljövőben, sőt fellépnek majd az ingyenes budapesti Sting koncerten is.

Álmok és tervek

Kereszty Gábor a csatorna távlati tervi közt megemlítette, hogy esetleg különálló műsort is készítenének a tizenként döntős közreműködésével, illetve megerősítette az Index információit, miszerint külföldről már érdeklődtek a saját fejlesztésű Megasztár licence iránt.

"Szlovéniából kerestek meg minket, így lehet, hogy nemsokára ott is lesz Megasztár - nyilatkozta Kereszty, aki megemlítette, hogy Tv2-t birtokló SBS számos európai csatornája is érdeklődött már a tehetségkutató műsor iránt.

"Ha több országban is lesz hasonló műsor, akkor nem kizárt, hogy a Megasztárnak egyszer európai döntője is lesz" -tette hozzá a Tv2 vezérigazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?