A második bécsi döntést 70 éve hozták meg

<p>Hetven éve, 1940. augusztus 30-án hirdették ki a második bécsi döntést, amely Észak-Erdélyt visszaadta Magyarországnak.</p>

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, amelyhez a fasiszta Olaszországnál és a nemzetiszocialista Németországnál keresett támogatást. 1938-ban az első bécsi döntés visszaadta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939 márciusában, Csehszlovákia megszűnése után a magyar hadsereg Kárpátaljára vonult be.

Amikor a Szovjetunió 1940 júniusának végén kierőszakolta Romániától Besszarábia és Észak-Bukovina átadását, a Teleki-kormány részleges mozgósítást rendelt el és csapatokat vezényelt a román határra. Német nyomásra augusztusban magyar-román tárgyalások kezdődtek, ezek kudarca után kiéleződött a két ország viszonya. A németek azonban nyugalmat akartak a térségben, már csak a Szovjetunió ellen tervezett háború miatt is. Így az augusztus végén egyeztetésre Bécsbe rendelt magyar és román delegáció azzal szembesült, hogy a német és olasz vezetés által meghozott döntés meghallgatására érkeztek.

Az augusztus 30-án a Belvedere-palotában Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter által kihirdetett második bécsi döntés Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélte, ugyanakkor szavatolta a megmaradt román területek integritását. Az átcsatolt terület 43 591 négyzetkilométer volt, a 2.185.456 lakos 51,4 százaléka volt magyar. Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és a Székelyföld. A bonyolult etnikai viszonyok, a magyar és román többségű területek keveredése, a Székelyföldnek a trianoni magyar határoktól való nagy távolsága miatt egymilliónál több román lakos is Magyarországhoz került, ugyanakkor mintegy 400 ezer magyar Romániában rekedt.

A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-én lépte át a határt, az egyetlen halálos áldozatokat követelő fegyveres incidensre 9-én Ördögkútnál került sor. A parlamentbe 48 erdélyi magyar képviselő került be, 3 hely jutott a németségnek, az egymillió románnak fenntartott 12 mandátum betöltetlen maradt.

A területgyarapodásért az ország komoly árat fizetett. Növelni kellett a Németországba irányuló nyersanyag- és élelmiszerszállításokat, radikális lépések történtek a "zsidókérdésben", a hazai német kisebbség egyetlen törvényes szervezetének a náci befolyás alatt álló Volksbundot ismerték el, az ország csatlakozott a tengelyhatalmi szerződésekhez, folytatódott a versenyfutás a náci Németország kegyeiért. Az "országgyarapítás" utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék megszállása volt, ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a lakosság négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok között élt.

A második világháborús vereség után az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek mondta ki az első és a második bécsi döntést, sőt a Szigetközben három falut át kellett engedni Csehszlovákiának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?