A magyar egységről másképp

Bugár Béla

Olvasva Berényi József „A magyar egységről” című írását az Új Szó április 19-i számában az jutott az eszembe, hogy vajon el is hiszi-e azt, amit ír, vagy csak az olvasó ámítása a cél?

Ha már az írás elején a Magyar Fórummal kapcsolatban a tényeket emlegeti, tegyük tisztába a gyereket!

Tény, hogy az MKP-platform jóváhagyta az esetleges névváltoztatást, és hasonlóképpen az is tény, hogy a legutóbbi tárgyalás időpontját Simon Zsoltékkal a tárgyalódelegáció Berényivel egyeztette, ennek ellenére arra el sem ment. Mellesleg ezt igazolhatja a tárgyalás mindhárom résztvevője.

Tény (illetve annak kellene lennie), hogy egy másik párttal a Szövetség és annak mindhárom platformja kell, hogy megegyezzen, vagy azt elutasítsa. És igen, tény az is, hogy Simon Zsolt „már két pártot is otthagyott”, de az is tény, hogy az annyit emlegetett magyar egység érdekében nagy kompromisszumokat kell kötni – le kell nyelni a békát. A Híd ezt tette akkor, amikor a tizenkét évnyi árulózás után képes volt megegyezni az MKP-val. Nem hiszem, hogy az egység létrehozásában segít a múltbeli sérelmek felelevenítése – vagy finoman fogalmazva: a csúsztatások tömege. Vajon mennyire erősíti az egységre (?) való törekvést a következő két ellentmondó állítás? A Paraméter március 26-án megjelent interjújában Berényi arra a kérdésre, hogy „az MKP saját listahelyeiből enged-e át helyet a Magyar Fórumnak”, azt válaszolta: „Ezt kizártnak tartom....”. Az április 19-i Új Szóban pedig ezt állítja: „..valótlan és hazug az állítás, miszerint azt mondtam volna, hogy az MKP nem ad helyeket a Fórumnak.”

Tény, hogy, míg a Szövetség elnöksége jóváhagyta a tárgyalásokat a Magyar Fórummal, addig ilyen egyezség Gyimesivel kapcsolatban nem született. Ennek ellenére az MKP-platform a többiek háta mögött már megegyezett Gyimesivel, csak mivel ott sem egységes az álláspont, ezért még ezt nem hozták nyilvánosságra.

Ahogy nálam okosabbak is mondták: a demokrácia nem egyszeri dolog, hanem azt védeni, gyakorolni kell – még egy párton belül is. Ez érvényes például a megyeielnök- jelölésre is.

Nem a másik két platform „gáncsoskodott”, ők betartották a Szövetség belső törvényeit.

Amennyiben az Összefogás-platform Mózes Szabolcsot jelölte, aki megszerezte a Híd-platform támogatását is, nem lett volna szabad rákényszeríteni az MKP-platform által jelölt Berényit a pártra úgy, hogy alapszabály-ellenesen a párt elnöke döntött róla.

S ha még érthetetlen volnék, akkor egyértelműsítem: nem a Magyar Fórum, nem a Gyimesi körül kialakult véleménykülönbség akadályozza az egységet, hanem az a politikai stílus, amit MKP-platform és a Szövetség elnöke gyakorol. Nem a platformok közti megegyezést keresik, hanem csak a saját, illetve az MKP-platform véleményét akarják erőnek erejével átültetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?