A magyar egységről

Berényi József

A Szövetség és a Magyar Fórum nem indul együtt a parlamenti választáson. A hír hallatára a neoliberális értékrendet valló, MKP- és Orbán Viktor-ellenes véleményformálók be is indították a már hagyományos „emkápézást” és „berényizést”.

A tények, mint általában, most sem érdekelték őket. Miközben minket vádolnak a Magyar Fórummal folytatott tárgyalások kudarca miatt, figyelmen kívül hagyják, hogy az MKP elnöksége egyhangúlag jóváhagyta a Simon Zsolt által javasolt névváltoztatást, miszerint pártunk neve legyen Szövetség–Magyar Fórum. Tettük mindezt annak a tudatában, hogy a Híd- és az Összefogás-platform ezidáig nem támogatta a mi javaslatunkat, hogy nevünk Magyar Szövetség legyen. Továbbá kijelentettük azt is, hogy nem szólunk bele sem a Híd-, sem az Összefogás-platform jelöltjeibe. Tehát Simonék jöhetnek, nem fogjuk őket akadályozni.

Helyek a listán

A Magyar Fórummal folytatott tárgyalásokat elejétől fogva a Híd-platform, majd az Összefogás-platform vállalta, hogy helyeket biztosít Simon Zsoltéknak. Egyszer sem hangzott el , hogy az MKP-nak is helyeket kell adni nekik a listán. Ezért is valótlan és hazug az az állítás, miszerint azt mondtam volna, hogy az MKP nem ad helyeket a Fórumnak. Én ilyet soha sehol nem mondtam, már csak azért sem, mert a helyeket a Híd és később az Összefogás felkínálta. A két platform vezetői még azután sem fordultak az MKP-hoz, miután kiderült, hogy a Fórum több képviselői helyet kér, mint amennyit ők képesek felajánlani. A sajtótájékoztatójukból megtudtuk: a megegyezés így nem jött létre, sajnos. Be is indult menetrendszerűen az „emkápézás” és a „berényizés”. Ezúton is szeretném megkérni az MKP-ellenes véleményformálókat, hogy ne tekintsenek az MKP-ra és választótáborára, mint egy birkacsordára. Nem lehet sem bennünket, sem támogatóinkat csak úgy ide-oda terelgetni. Ez a 3,5-4%-nyi választó nem rajong Simon Zsoltért és Fórumáért. Nagy kételyekkel tekint ugyanis egy olyan személyre, aki két pártot is otthagyott már, nevezetesen az MKP-t és a Hidat. Simon Zsolt pártja a helyi és megyei önkormányzatok szintjén szinte képviselet nélküli maradt. Ő mégis törekvő akarnokként folyamatosan a magyar térfélen különutas, nem csapatjátékos. Az MKP elnökeként, platformtársaimmal együtt volt (és lett volna) mit csinálnunk azért, hogy ez a 3,5-4% ne forduljon el véglegesen a Szövetségtől Simon érkezése miatt.

Gyimesi elfogadhatatlan?

Reményünk abban volt, hogy a nemzeti-konzervatív felvidéki választó elfogadja, hogy egységes magyar lista kell, amin nemcsak a három meglévő platform jelöltjei jelennek meg, hanem Simon is, Gyimesi György is, esetleg mások is. Amíg mi képesek voltunk kompromisszumot kötni és elfogadni Simon Zsoltot a listán új pártnévvel, addig ugyanezt nem látom a másik oldal részéről Gyimesivel kapcsolatban. De miért is? Azért, mert Gyimesi Matovič hű embereként tevékenykedett a parlamentben ez idáig, hangzik a kritika. Ez így igaz, csakhogy a Híd pedig 2016–2020 között a korrupciós állam kiépítésében felelős Robert Fico hű szövetségese volt, és kitartott a Smer mellett még a Kuciak-gyilkosság után is. Ma mégis egy pártban, a Szövetségben vagyunk, mert a magyarság érdekében kompromisszumokat kell kötni mindenkinek. Gyimesi következő bélyege, hogy nemzeti-populista. Elnézve a mai szlovák parlamentet, feltenném a kérdést, vajon ki nem az közülük?

Néhány előrelépés

Az is tény viszont, hogy Gyimesinek négy, a magyarságot érintő területen sikerült előrelépést elérnie. Törvényjavaslatai alapján a Csemadok újra állandó állami támogatást kaphat éves szinten, kétnyelvűek lesznek a közlekedési útjelző táblák, idegen nyelv oktatási metodikájával kell tanítani a szlovák nyelvet a magyar iskolákban, és növekedett a Kultminor költségvetése is. Ugyanakkor a kormányprogram magyarokra vonatkozó céljaiból semmi sem valósult meg, és a nagy témáinkban, pl. kollektív bűnösség rendezése, neki sem sikerült áttörést elérnie. A politikában is érvényes tehát, egy fecske nem csinál nyarat, legfeljebb egy hozzáillő társsal kis fecskéket … . Az ő esete is mutatja, kell a magyar párt a parlamentbe! További akadályként hangzik el az is, hogy Gyimesi György megsértette a hidasokat, leginkább Rigó Konrádot. Abszurd kifogás. Hosszú sorokban tudnám felidézni, hogy korábban pártelnökként és megyeelnökjelöltként mikor és hogy sértett meg a Híd vagy hidas ellenjelöltem. De, hogy ne rólam szóljon a történet, legyen itt Bugár Béla egyik múltbéli kijelentése, miszerint mindenki „emkápésnak” születik, csak vannak, akik képesek tovább fejlődni. Ez a mondat kb. 105 000 MKP-s szavazót sértett meg. Ma mégis egy pártban, a Szövetségben vagyunk a Híddal, mert a magyarság érdeke kompromisszumokat és egységet követel. Természetesen Gyimesi Györgynek meg kell találnia a módját, hogy Rigó Konrád családjával kapcsolatos kijelentését helyrehozza, listaállítástól és bíráskodástól függetlenül. Általános elvárásként kell, hogy működjön ugyanis, hogy legalább a Szlovákiában élő magyarok politikai véleményformálásából maradjon ki a családra való mutogatás, legyen szó Rigó Konrádról vagy éppen Gyimesi György édesapjáról.

Ideológiai kizárólagosság

De visszatérve a lényegre, nagyon úgy tűnik, hogy a magyar egység kialakítását nagymértékben akadályozzák a véleményformálók ideológiai kizárólagosságai, a három platformhoz és Orbán Viktorhoz való viszonyulásuk. Magyarán: az MKP adjon fel mindent, fogadjon el minden hidas és összefogásos jelöltet, de ő maga ne hozzon új jelöltet, szakítsa meg a Fidesszel a stratégiai kapcsolatot és akkor minden rendben lesz. Csakhogy akkor nem jön a 3,5-4%-nyi szavazó jelentős része sem. Így hogyan lesz meg a parlamentbe való bejutás? Véleményem szerint az MKP-ellenes, bár nagyon hangos, de kisebbségi véleményt megfogalmazók ma sokkal kevésbé kompromisszum- és megegyezésképesek az egységes magyar parlamenti lista kialakítását tekintve, mint a nemzeti-konzervatív oldal. Egyszerűen azért, mert nyíltan szorgalmazzák: aki Orbán-ellenes és lehetőleg neoliberális magyar politikus, annak ott a helye a listán, a többieket pedig tilos integrálni. És ha mindez nem így alakul, akkor – a legjobb védekezés a támadás elv alapján – a hidasok kivonulnak (!?), majd megint mindent az MKP-ra és Forró Krisztiánra, illetve az én nyakamba varrnak.

Eddig ez a taktika viszont nem nagyon működött. Valakik nem tudnak tanulni semmiből sem. Annak ellenére, hogy a Híd és az Összefogás országos vezetői a végsőkig gáncsolták megyei elnökjelölésemet, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásból több mint 38 000 szavazatot kaptam. Soha ennyit azelőtt egyetlen választáson sem sikerült. A megyei választáson én voltam a hidasok számára az elfogadhatatlan jelölt, most Gyimesi – lehet tippelni, a következő megmérettetésen vajon ki lesz a „persona non grata”. A választók többsége nem ezt a magatartást várja el a Szövetségtől és annak platformjaitól. Nem Gyimesi György esetleges érkezése veri szét a Szövetséget, hanem a Híd-platform néhány vezetőjének nyakas kompromisszumképtelensége, intoleranciája és folyamatos ultimátumai. A mostani parlamenti választás kapcsán az egység mindenkire kell, hogy vonatkozzon. Nemcsak azokra, akiket a hangos véleményformáló kisebbség kiválaszt és jóváhagy, hanem mindenkire, AKI JÖNNI AKAR!

A szerző a Szövetség Magyar Konzervatív Platformjának elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?