A maguktól változó helyzetekről

Leszögezhetjük, hogy ez az elítélő vélemény a nőkről már a feminizmus kezdetén megjelent, és bizonyos körökben a mai napig tartja magát. Lássuk, hogyan értékeli azt a tényt, hogy a lányok nagyobb számban vesznek részt az oktatásban, annak minden szintjén, és jobban teljesítenek, mint a fiúk. Többen érettségiznek, többen mennek egyetemre és többen fejezik be a tanulmányaikat. Ez, tudjuk, annak az eredménye, hogy a nők (a feminista, őket támogató férfiakkal együtt) kiharcolták a tanulás jogát és a nők munkapiacra való belépését, ami egyáltalán nem volt egyszerű dolog. Ezáltal változott a munkapiac összetétele.

De hogy magyarázza mindezt egy nőgyűlölő? „A nők magasabb aránya a munkaerőpiacon és az egykori férfi területeken azonban elsősorban nem a feministák törekvéseinek eredménye, hanem a munkaerőpiac változásaié.” És folytatja a felvilágosítást: „Kevesebb férfi dolgozik, és a munka természete maga változott meg: az iparról a szolgáltatásokra tevődött át a hangsúly, azaz a fizikai erő háttérbe szorult, és az észbeli képességek lettek a meghatározóak a munkakövetelményekben.” Jól értem? Itt azt mondja, hogy a nők jobbak azokon a munkaterületeken, ahol az észt kell használni? Ezt valószínűleg nem így akarta kifejteni, de így sikerült.

Hogy mennyire nincs rendben még mindig a nők megítélése és helyzete, azt az idei béke Nobel-díjas Nargesz Mohammadi iráni aktivista sorsa bizonyítja. Mohammadi jelentést írt a tavalyi tüntetések miatt letartóztatott nőkkel szemben rendszerszintűen elkövetett szexuális és fizikai erőszakról és a börtönben zajló kínzásokról, valamint a brutális vallatási módszerekről. Az iráni tüntetéshullám azt követően indult el, hogy a 22 éves Mahsza Aminit az erkölcsrendészet letartóztatta és halálra verte azért, mert nem volt teljesen eltakarva a haja. Mohamaddinak az iráni nők elnyomása elleni küzdelméért ítélték oda a díjat. Az aktivistát 13-szor tartóztatták le, ötször ítélték el, összesen 31 év börtönt és 154 korbácsütést szabtak ki rá.

Claudia Goldin, a Harvard Egyetem professzora, aki a közgazdaságtudományi Nobel-díjat kapta meg az idén, mondhatjuk, teljesen más világban él, szabadon végezheti a munkáját, amely a nők munkapiaci részvételének kutatása. „Az első átfogó, évszázadokat átölelő beszámolót nyújtotta a nők keresetéről és munkaerőpiaci részvételéről. Kutatásai feltárták a változások, valamint a nemek közötti különbségek fő okait” – olvashatjuk a díj odaítélésének indoklásában. Kutatásából kitűnik a cikk elején említett tény, hogy a huszadik században a nők iskolai végzettsége folyamatosan emelkedett, és a legtöbb magas jövedelmű országban ma már lényegesen magasabb, mint a férfiaké. Ez pedig arra is rámutat, hogy a nők foglalkoztatottsága milyen fontos szerepet tölt be a gazdasági növekedésben.

Az iráni és az amerikai díjazott társadalmi helyzete közötti különbség óriási. Mindkét környezetben szükség van a feminizmusra, hogy a nők hangja hallhatóbb legyen. És sokat kell még tennünk azért, hogy a nőgyűlölet hangja elnémuljon. Ehhez az egyes országok politikai vezetésének, a közbeszédnek, de a magánbeszélgetések hangjának is változnia kell. Nekünk kell változtatni rajta. Nem magától változik meg a helyzet, hanem attól, hogy közösen teszünk érte, hogy jobb világban élhessünk, emberként elfogadva egymást.