A magányosság kezeléséről

Közülük 98 százalék legközelebb sem feltétlenül igényelne társaságot ehhez, 84 százalék pedig egyenesen azt állítja, hogy jobban élvezi a zenét „szólóban”, jobban tud figyelni a színpadi történésekre, ha közben nem kell máshoz alkalmazkodnia.

A megkérdezettek sok egyéb indokot is felhoztak. Más zenei stílust preferálnak, mint a barátaik. Lusták rábeszélni másokat, egyeztetni, vagy maguk is az utolsó pillanatban döntik el, hová mennek szórakozni. Csak 19 százalékuk jár egyedül koncertekre azért, hogy a helyszínen ismerkedjen, barátkozzon. Pedig egy közös pont máris lenne: az azonos zenei ízlés.
 

A cikk alatt rengeteg kommentet találtam, a koncertjáró olvasók beszámoltak tapasztalataikról, és a legtöbben azt bizonygatták, hogy igenis élvezetes dolog nagy tömegben egyedül hallgatni élő zenét. Mások bevallották, hogy ők egyéb helyekre is egyedül szeretnek járni, például strandra, múzeumba, túrázni, vásárolni.

Ez a cikk villant be, amikor tegnap azt olvastam, hogy Theresa May brit miniszterelnök a kulturális tárcán belül államtitkárságot hoz létre a magányossággal kapcsolatos kérdések kezelésére. A kormány egy átfogó stratégiát is kilátásba helyezett a magányosság leküzdésére, amely szerintük kilencmillió embert érint az országban – fiatalokat és időseket egyaránt. A statisztikai hivatal segíteni akar egy hatékony módszer kidolgozásában, amellyel „mérhető” a magányosság. Létrehoznak továbbá egy alapot a kormány és az alapítványok ebbéli tevékenységének segítésére.

Kíváncsian várom, milyen intézkedéseket hoznak a britek kormányszinten a magányosság leküzdésére. Lehetne poénkodni ezen, mégsem teszem. Az elmagányosodott emberek számának növekedése ugyanis nem csak brit jelenség. A szemközti szupermarketben például azt mondta egy eladó, hogy mostanában a kisebb, félkilós kenyerek fogynak el leghamarabb, mert sokkal több magányos ember él a lakótelepen, mint tíz, vagy akár öt éve.

Nem tudom, vizsgálta-e a mi kormányunk ezt a kérdést, de gyanítom, hogy Szlovákia még nem tart itt. A legtöbb pszichológus szerint egyébként az elmagányosodást a többség önmagának, a rossz kommunikációjának köszönheti. Egy friss felmérés szerint azonban minél magányosabb valaki, annál pontosabban le tudja olvasni az érzelmeket embertársai arcáról, kihallja a mögöttes tartalmakat a finom hangsúlyokból. Ezek az emberek azért maradnak egyedül, mert annyira tombol bennük a valakihez tartozás vágya, hogy begörcsölnek a társasági helyzetekben. Az elmagányosodás kialakulásához a számítógép-függőség is hozzájárulhat. Aki napjait a monitor előtt tölti, könnyen a komputer rabjává válik, és ritkábban érzi szükségét, hogy kimozduljon. Koncertre sem jár. Se egyedül, se társaságban.