A maffiaállam visszavág

<p>Mire koncentrál a szlovák igazságszolgáltatási gépezet? A milliós adócsalásokkal gyanúsított &bdquo;vállalkozókra&rdquo; és a nekik fedezetet nyújtó politikusokra? Nem, inkább azokra, akik veszélyt jelentenek rájuk: politikusokra, nyomozókra, adóhivatalnokokra és újságírókra.</p>

Robert Fico kétségbeesett küzdelmet folytat saját és pártja politikai túléléséért, bár szívproblémái vannak, mégsem engedheti el a gyeplőt, mert akkor összeomlana a maffiállam gépezete és a Smer vezetésének jelentős része rács mögött találhatná magát. Ha működne az igazságszolgáltatás, amely ma politikai ellenőrzés alatt van, és az ő szempontjukból ennek így is kell maradnia. Fico ezért 2020-ig maradna, sőt újrázna… Emlékszünk még a 2009-es kijelentésére, hogy 2014-ben már nem lesz a politikában?

Addig is, a maffiállam (i)gazságszolgáltató gépezete standard üzemmódban működik. A múlt héten kihallgatták a Trend két újságíróját. Zuzana Petková és Xénia Makarová a vád szerint rágalmazást követett el, amikor a parlamenti választások előtt bőven foglalkozott egy évekkel korábbi, minimum 75 millió eurós áfacsalási üggyel – a szálak a Smer belső köreihez vezetnek. Az ügyben Milan Chovanec, a csalássorozat résztvevője vallomást tett Pavol Milan nyomozónak. Aszerint az áfacsalást fentről fedezték: a Smer eperjesi kerületi vezetője, a belügyminisztérium államtitkára és a rendőrfőkapitány helyettese, illetve még feljebb Kaliňák belügyminiszter és Počiatek pénzügyminiszter. Az eredmény? Chovanec szabadlábon (külföldön bujkál?), a csalási ügyben nincs ítélet, Pavol Milan már nem dolgozik a rendőrségen, és persze kihallgatták a Trend két újságíróját. A feljelentők: Kaliňák és Počiatek.

A másik hír: a Denník N kiderítette, hogy 2014-ben hetven adóellenőr és elemző munkahelyét szüntették meg a Pénzügyi Igazgatóságon, részlegeiket František Imrecze, az igazgatóság vezetője felszámolta, ez a gyakorlatban elbocsátást, áthelyezést jelentett. A bűnük valószínűleg az volt, hogy túl jól végezték a munkájukat, számos áfacsalási ügyet felgöngyölítettek, köztük a hírhedt Bašternák-ügyet, és feljelentést is tettek a rendőrségen (a rendőrség ezt akkor elutasította, természetesen…). Ehhez jönnek olyan hírmorzsák, hogy az állami posta elszabotálta az ellenzéki SaS és OĽaNO „Kali špeciál” című kiadványának kézbesítését. Meg hogy vádat emeltek a Kaliňák–Bašternák-ügyön dolgozó speciális ügyész ellen, villámgyorsan eljártak a duó közötti pénzügyi átutalásokat a banki titkot megsértve kiszivárogtató személy (Rajtár SaS-es képviselő asszisztense) ellen.

Összegezzük. A gépezet nulla hatékonysággal göngyölíti fel azokat az ügyeket, amelyekben a vezető politikusok is érintettek. Csigatempóban dolgoznak, egymásnak küldözgetik az iratokat, eljárási hibákat követnek el, határidőket sértenek, nem emelnek vádat, nem ítélnek el. Az eredmény nulla. Pontosan ennyi vezető politikust ítéltek el korrupcióért ebben az országban. Mert pontosan ez a feladatuk. Egyébként gyorsan és készségesen járnak el azokkal szemben, akik ezt a bejáratott rendszert veszélyeztetik. Előszeretettel vegzálják, utálják ki a munkájukat végző nyomozókat, ügyészeket és bírákat, jelentgetik fel az újságírókat és járnak el újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szemben. Az egész kísértetiesen emlékeztet a Malina-ügyre – az áldozatból csináltak tettest, a tettesekkel nem foglalkoztak. Ez a feje tetejére állított világ most minden eresztékében recseg-ropog, kérdés, meddig bírja, lesz-e itt valaha pártatlan igazságszolgáltatás és tényleges törvény előtti egyenlőség. Ha Fico marad 2020-ig, sőt sikerül újráznia, biztosan nem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?