A külügy is belügy

lajčák vél

A héten is megbízhatóan folytatódott a belpolitika züllesztése.

Miroslav Lajčák külügyminiszter betartotta ígéretét. Azt mondta, ha a parlament nem szavazza meg az ENSZ migrációs paktumát, benyújtja a lemondását. Két kormánypárt, a Smer és az SNS ellenzéki segítséggel, a Sme rodina és Kotlebáék támogatásával csütörtökön elutasította az ENSZ-megállapodást. A szlovákiai külpolitika vezetője pedig még aznap este bejelentette távozását. 
Kerek történet lenne, ha Lajčák korábban is hasonló következetességgel viselkedett volna, amikor a külügyi kompasz rossz irányba mozdult a kormányban. Elnézően viselkedett mindaddig, amíg a tét nem a saját „arcvesztése” volt az ENSZ-ben. Most, hogy a marrákesi expressz Szlovákia nélkül indul útnak – tessék csekkolni a takarítónőket –, itt marad nekünk a régóta húzódó belpolitikai válság. Ha a parlament úgy dönt, hogy nem akar a migráció kérdésével foglalkozni, és még a róla való gondolkodást is elutasítja, attól a migráció továbbra is világméretű probléma marad. 

Peter Pellegrini kormányfő meg akarja győzni a távozó külügyminiszterét. 

Arra az újságírói kérdésre azonban képtelen volt érdemben válaszolni, hogy egészen pontosan milyen érvekkel és miről győzködné a kiválósági jelzőkkel elhalmozott diplomatát.

A kormányfő nem volt teljesen meggyőző a sajtótájékoztatón, olyan benyomást keltett, mint aki nem az események alakítója, hanem csak reagál arra, ami körülötte történik.

Nagyon is létező veszély tehát, hogy a Lajčák utáni külpolitika nem lesz ugyanolyan, mint korábban. Eddig rossz, rosszabb és Robert Fico-forgatókönyvekről hallani. 

A keleti gravitáció jegyében Andrej Danko házelnök, plagiátor azzal büszkélkedik a Facebook-oldalán, hogy az egyik szlovák kereskedelmi rádióban mondott blődségei bekerültek az orosz állami televízió propagandaanyagába.

Danko a héten sikeresen terelte el a figyelmet a legnagyobb akadémiai vétségéről, a szellemi tulajdon eltulajdonításáról, az országot pedig tovább lökte a mélybe. 

Ondrejcsák Róbert védelmi államtitkár pontosan nevezte meg az elmúlt napok belpolitikai züllését: a hatalomban lévő politikusok rövid távú célok, érdekek miatt hazardíroznak; úgy tesznek, mintha nem lenne orosz befolyásolás, a migráció nem lenne globális probléma, összeesküvéselméleteket terjesztenek stb. 

Egyre világosabban látszik, hogy ez a kormánykoalíció már nem akar „gátat vetni a szélsőségeseknek”. Ha a fasiszták módszereit, retorikáját veszi át, azzal csak nekik ágyaz meg, a többit már ők fogják befejezni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?