A középre tartás veszélyei

Tarlós ugyanis problémás ember: zavarbaejtő politikusfajta, aki hajlamos a középre tartásra, s mint ilyen, a legnagyobb gyűlöletet képes kiváltani mindkét oldal fanatikusaiból.

Ezt a közéleti embertípust értelmiségileg utálni szokás, merthogy nem elég kifinomult, túlságosan földhözragadt, közönséges (balról), illetve kiszámíthatatlan, nehézkes és megbízhatatlan (jobbról). Tarlós gyakorta besorolhatatlanul jobboldali, aki ráadásul a liberálisoktól érkezett. Ekképpen ő már mindig a gyanús politikai alak kategóriájába kerül. Szívós, ámde simulékonyság helyett nagyszájú és szúrós, ami a mai magyar (általában modern) politikában halálos bűn. Tarlóst sokkal kevésbé tűrik politikai oldalának ádáz ellenfelei, mint a mögötte álló jól érthetően mindig fideszesen fideszeseket – az Orbán-embereket. Miért is? Mert ma nem kifizetődő egyenesnek, nyersnek, pr-mentesnek lenni, jobb a simaszájúság. (Egy Tarlós-gyöngyszem: Riporter: „Önről sokan mondják, hogy” ...Tarlós: „Nem sokan mondják ezt rólam, hanem kevesen, de azok sokszor”).

A Tarlós-ellenszenv hasonlít az egykori (és még máig eleven) Sólyom-ellenességhez. Vagy éppen Schiffer András oly divatos rühelléséhez. Mindig elviselhetőbb a másik oldal, mint tükörkép; őt értem, hisz magamat is érteni vélem. Aki kilép a két ellentétes, nagy politikai érzés országos világnézetéből, az elviselhetetlenebb a világosan megmutatkozó ellenségnél. Ezért annyira idegesítő az orbánistának Ángyán József. És ezért fogja a most lelkes szoci pillanatokon belül megutálni/lebolondozni/jobbikosozni az agrárprofesszort, amint az önálló politikai útra lép, de nem az elvárt irányba. Ezért bírja a balos szekértáborlakó Róna Péter professzort éppen addig, amíg Orbán Viktor hozzá nem értéséről beszél – amint Bajnaiék devizahiteles felelősségét kezdi ostorozni ugyanő, már legfeljebb a másik sánc mögött tapsolnak, emitt bogaras különc lesz a tegnapi orákulumból. Ez a kényelmetlen igazságok kimondóinak sorsa.

A szerző magyarországi publicista