A kövéri logika diadala

<p>Amikor az ember azt hinné, hogy nemcsak magyar&ndash;szlovák, hanem magyar&ndash;magyar szinten is olvad a jég, akkor jön Kövér László, és mindenkit kijózanít.</p>

Az országgyűlés elnökében mindig bízhatunk, politikai létezése fontos, mert hihetetlenül pontosan tudja, mikor és milyen mondatfüzérekkel kell közölnie, hogy hányadán állunk.

Mi, naivak azt hittük, a nemzetárulózáson már túl vagyunk, főleg így, a migráncskorszak kellős közepén. A „majd én megmondom, ki a jó magyar, vagy ki a rossz magyar” attitűd a javíthatatlan nemzetmentők mindennapos felszereléséhez tartozott mindig is, csak mostanság csendben szokták pusmogni, vagy szavak nélkül, tettekkel volt szokás a rubrikát kitölteni: a jó magyar fideszes, ezért lóghat az állami pénzcsecsen, a rossz magyar szóra sem érdemes.

Jellemzően a jó magyarok mindig egységre szólítanak fel, de ugyanezzel a mozdulattal leárulóznak és kirekesztenek mindenkit, aki csak egy kicsit is másként gondolkodik. Ez a paradoxon, vagy ha úgy tetszik, kognitív disszonancia, ennek az érzelmi politizálásnak az ornamentuma.

De Kövér a múlt héten még ezen is túlment, Bugár Béla már nem rossz magyar, hanem egyenesen szlovák, konkrétan egy magyarul jól beszélő szlovák politikus. Ha elfogadjuk a kövéri logikát, még pontosabban a logikátlanság diadalát, akkor felmerül a kérdés: a hőn áhított szlovákiai magyar egység megvalósulhat-e egy magyarul jól beszélő szlovákkal? Nem, a szlovákok nem tartoznak bele a magyar egységbe. Vagy lehet, hogy már megvalósult? Aki karámon belül van, az egységet képez, a többiekre viszont így nincs is szükség. De hát akkor az MKP kezdeményezte magyar–magyar csúcsra meghívtak szlovákokat is? Hogyan tudja ezt megmagyarázni az MKP és a Kerekasztal?

Vagy csak magyarul kell tudni? Akkor pedig nem voltak eléggé körültekintők, mert ül a szlovák kormányban miniszter, aki elég jól beszél magyarul, de nem az áruló Híd tagja.

Mi is a Híd bűne? Hogy nemzetet árult, mert összeállt a szlovákokkal, és ezáltal maga is szlovákká vált, legalábbis Bugár Béla a kövéri logika alapján, ami egyébként Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár szerint is helyes gondolatmenet. De itt jön egy újabb bibi. Ha mégis össze akar állni a következő valamelyik választásra az MKP a Híddal, akkor az MKP a szlovákokkal áll össze? Igen. De akkor miben különbözne az MKP a Hídtól, amelyik szlovákokkal áll össze? Semmiben. Az MKP is nemzetárulóvá válna. Ebben a rendszerben pillekönnyű nemzetárulóvá válni.

Ha így folytatnánk a sort, akkor a kövéri logika oda vezetne, hogy ezen a földön nem maradna magyar, csak Kövér. Ja, és Potápi. És akkor ketten alkothatnák meg a nagy magyar egységet. A nagy magyar logikátlanság egységét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?