A „korszellem” kísértése

Gyimesi György

Ha nem lenne Gyimesi György, ki kéne találni! Van némi végzetszerű ugyanis a Gyimesi-jelenségben, amelyen keresztül a „korszellem” munkálkodását gyaníthatjuk.

A téma kontex-tusát különféle, egyre ismerősebb fogalmakkal bélelhetjük ki. Ezek közül bizton használhatjuk a populizmust, illiberalizmust, autoriter rendszert, vezérdemokráciát, karizmatikus vezetőt… Szóval még ha nem is választunk magunknak egy központi fogalmat, világos, hogy miről van szó.

Adja magát a kérdés, hogy a nevezett jelenség mennyire számít újdonságnak a szlovákiai magyar politika mezején? Bizonyos, hogy pl. autoriter elemekkel máskor és másoknál is találkozhattunk az elmúlt 33 évben. Ugyanakkor kétséges, hogy volt-e az adott politikusok között bárki is, aki csaknem hiánytalanul megfelelt ennek a manapság Kelet-Európában oly nagy becsben tartott politikustípusnak. Kockáztassuk meg tehát Gyimesi „első fecskeségét” – igazodva az öndefiníciójához is. Persze afelől kevéssé lehetnek kételyeink, hogy nem ő az első szlovákiai magyar, aki ilyen stílusú politikával kíván érdeket érvényesíteni, ámde úgy tűnik, eleddig ő műveli ezt a legügyesebben és legkarizmatikusabban.

Vannak olyan útszakaszok Dél-Szlovákiában, ahova a napokban szinte csokrokban kerültek ki Gyimesi-billboardok. Gyanítható, hogy országszerte több száz óriásplakátról van szó. Az emberben még az is felmerül, hogy mennyiségük még Forró Krisztián pártelnök plakátjainak számát is felülmúlja. Ennek persze nem kell tényleg így lennie, az érzet viszont megalapozott lehet. Ez a helyzet olyan, mint amikor egy top labdarúgóklub leigazol egy sztárnak is mondható játékost, akinek aztán a népszerűsége, marketingje, aurája mindenki másét elnyomja – még akkor is, ha azok a klub saját nevelésű és hosszú évek óta megbízhatóan teljesítő játékosai. A „hype” azonban csak egy dolog, másik kérdés – s a jövőben ez lesz lényeg a pártban is – a szereplők közti „kémia”, s hogy milyenek az ajnározott sportoló pillanatnyi és valódi képességei… A Szövetség bizonyos szempontból most mindent egy lapra, egy „sztárra” tett fel.

Gyimesi eddigi politikai röppályája, dinamikája aligha hagy kétséget afelől, hogy a csillagos égnél, de legalábbis valamilyen vezető szerepnél nem fogja alább adni. Úgy tűnik, a Szövetség – s azon belül rangidős szervezetként az MKP – rövidesen ki fogja próbálni, milyen az, ha a „korszellemnek” felel meg egy párt. Úgy tűnik, jó páran szerették volna azt, hogy ez így alakuljon. Óhajuk teljesülni látszik. Gyimesiről pedig a nem is olyan távoli jövőben kiderülhet, hogy az eddig mutatott taktikázások, helyezkedések mennyire írhatók a szerencse számlájára, vagy mennyire van szó egy valódi „political animal”-ról.

Mindamellett úgy tűnik, a szlovákiai magyar pártrendszer és politikai kultúra nem igazán tud új életet lehelni abba a demokratikus lelkületbe, amelynek a rendszerváltáskor, s utána még 20 évig nagyjából és széles merítésben meg tudott felelni. Sem a Szövetség létrejötte, sem a részlegesszétesése nem arról tanúskodik, hogy ilyen irányban haladnának a dolgok. Ilyen téren minden bizonnyal már-már végleges korszakhatárhoz érkezünk idén ősszel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?