A klisébajnok

Az idei év jóval kevesebb izgalmat ígér, mint a 2010-es hozott. Paradox módon a legérdekesebb momentumokat a legunalmasabb ember idézheti elő: Ivan Gašparovič. Az elnök újévi beszédével ismét bizonyította, nem kell feltétlenül altató a mély álomhoz, egy politikusnak nem kell feltétlenül értelmes beszédeket mondania, elég, ha klisék sorozatát hajtogatja.

Ám nem is Gašparovič újévi beszéde íratja velem azt, hogy ez az ember még okozhat meglepetéseket, hanem az óév utolsó napjaiban elkövetett törvény-visszaadási ámokfutása. Természetesen, az elnöknek joga van egy törvényt nem aláírni, de az elmúlt fél évben nagyjából annyi jogszabályt adott vissza újratárgyalásra a parlamentnek, mint az egész Fico-éra alatt. Indokai pedig felettébb átlátszóak: nem tetszik neki egy-egy kifejezés, kevesli a büntetések nagyságát a nyelvtörvényben stb. Az államfőnek pusztán a kormánykoalíció életének megkeserítése a célja, hiába papolt az új évben arról, hogy a stabil kormányzat mindennél fontosabb ebben az országban. Márpedig a jelenlegi koalíció önmagában ingatag, olyan ellentétek feszítik, amelyeket helyenként a hatalom kohéziós ereje is csak alig bír egyben tartani. Az államfő folytonos kekeckedése kikezdheti a hatalmat összetartó enyvet.

Talán Richard Sulík házelnök előre sejtette, hogy az államfő drágán osztja majd aláírásait, azért tervezett kevesebb rendes parlamenti ülést a honatyáknak – tele lesz a naptár rendkívüli ülésekkel.

Egyetlen dolgot köszönhet Gašparovičnak a jelenlegi koalíció: legyőzte Iveta Radičovát a köztársaságielnök-választáson. Ha akkor kikap, valószínűleg nem alakul tavaly jobboldali kormány Szlovákiában. Nem termeli ki magából a jobboldal azt a politikust, aki a népszerűségi listákon megelőzi az addig legyőzhetetlennek tűnő Robert Ficót. S bár Radičová pozíciója a koalíción belül nem a legerősebb, bolondok lennének a kormánypártok feláldozni Radičovát. Még egyszer: ha megteszik, bolondok.

Gašparovič ugyan bevonul a történelembe, mint a Szlovák Köztársaság első államfője, aki nyolc évig ült a székben, de az is odakerül majd a neve mellé, hogy ahol lehetett, gátolta a haladást, s olyan szürke volt, mint a hályog.