A kettő már sok

<p>Szlovákia lakosságának fele nem akarja, hogy Štefan Harabin ismét a Legfelsőbb Bíróság elnöke legyen, derül ki a hét végén közzétett felmérésből. Sok vagy kevés? Nem egész húsz százalék felelte azt, hogy szívesen látná ismét Harabint a főbírói székben, a többiek válaszolni sem tudtak. Sok vagy kevés?</p>

Azt, hogy az ország fele megszabadulna Harabintól, talán hamarabb elhisszük, mint azt, hogy 20 százalék szerint Harabin a megfelelő ember a megfelelő helyen. Ugyanis kevés olyan magas rangú köztisztviselő van Szlovákiában, aki annyira egyértelműen negatív megítélés alá esik, mint Harabin. Annyi rosszat hallottunk már róla, hogy ha csak a felét hisszük el, már az is elég ahhoz, hogy semmilyen poszton ne akarjuk őt látni. Az ilyesmi persze előfordul, de közben azért jót is hallani a magas beosztású tisztviselőkről. De mi jót hallottunk Harabinról az utóbbi években? Persze, a bíró munkája általában nem a nyilvánosság előtt zajlik, így megeshet, hogy Harabin kiváló tetteiről csak évszázadok múlva értesül a nyilvánosság, ha valaki addig kikeresgéli azokat a levéltárakban.  Gyengén teljesít a szlovák igazságszolgáltatás, ezt tudjuk már néhány éve, évtizede. Azt is tudjuk, hogy Harabint még Mečiar ültette az igazságügyi miniszter székébe az első Fico-kormány idején, aztán a kormányváltás előtt ez a szakállas Pista bácsi megcsípte a főbírói posztot, ahonnan lehetetlenség őt kigolyózni. De hát miért kellene valakit valahonnan kigolyózni, amikor demokratikusan választották meg? Hát azért, mert akik őt demokratikusan megválasztották, azok képesek lennének őt másodszor, harmadszor, sőt negyedszer is megválasztani, hiszen amit csinál (vagy inkább nem csinál), az nekik nagyon megfelel. Ugyanebből az okból akarta a Smer 2011-ben ismét megválasztani Dobroslav Trnkát főügyésznek, és ugyanezért választotta meg a Smer nemrég Dušan Kováčikot, aki már harmadszor lett speciális ügyész. Gondoljunk csak bele: 2004-től 2019-ig ugyanaz a személy tölti be a speciális ügyész funkcióját (nyilván nagyrészt ugyanazokkal a munkatársakkal). Harabin pedig szintén főbíró lenne még öt évig. Nyilván vannak, akik azt állítják, hogy így fog megjavulni az igazságszolgáltatás, de valószínűleg ők sem azért állítanak ilyet, mert elhiszik. Mindenesetre érthetetlen, miért nem lehet korlátozni ezen posztok betöltését: egy személy csak egy megbízatási időszakot vállalhasson a főügyészi, főbírói és egyéb igazságszolgáltatási posztokon. Mert kettő már sok. Nagyon sok. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?